5 adag
1 kg kelkáposzta
60 dkg darált sertéshús
10 dkg sertészsír
1 nagy fej vöröshagyma
24 dkg rizs (vagy 2 főzőtasakos gyors rizs)
2 kk bors (őrölt)
3.75 dl tejföl (20 %-os)
1 db tojás
1 ek zsemlemorzsa
só ízlés szerint
A kelkáposzta külső leveleit leszedjük, a torzsáját kivágjuk és leveleire szétválasztjuk.
Egy nagy fazék vízben, amit egy evőkanál sóval ízesítettünk, nem túl puhára főzzük a káposztát.
Közben a hagymát felkockázzuk és a zsír 2/3 részén megdinszteljük.
Hozzáadjuk a darált húst, ízesítjük 1 tk sóval és az őröltborssal. Egy kevés /kb. 1 dl/ vizet öntünk alá .
20 percig dinszteljük, végül zsírjára sütjük, közben a rizst enyhén sós vízben félpuhára főzzük.
A húst elvegyítjük a rizzsel.
Egy közepes méretű tepsit a maradék zsírral kikenünk és a zsemlemorzsával beszórjuk.
Beterítjük káposztalevelekkel, rászórjuk a húsos rizs felét, rákenjük a tejföl 1/3 -át, amit előzőleg az egész tojással összekevertünk.
Ismét káposztalevél, aztán a húsos rizs másik fele következik, amit beborítunk káposztalevéllel.
Rákenjük a maradék tejfölt.
Előmelegített sütőben 200 fokon addig sütjük, míg a teteje szépen megpirul /kb. 30 perc/.
A krumplit és a fokhagymát megpucoljuk, lereszeljük. A hagymát megpucoljuk, apró kockára vágjuk. Hozzáadjuk a krumplihoz és a fokhagymához, majd belekeverjük a sót, a borsot, a lis...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: KönnyűA zöldséget sózd be, majd nyomkodd ki belőle a vizet. A tojásokat a vajjal keverd habosra, majd tedd hozzá a zúzott fokhagymát, a zöldségeket és a sajtot. A sót, a fűszernövényeket...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA megtisztított cukkinikat a reszelő nagy lyukán lereszeljük. Ha nem kedveljük, az apró magvas közepét eltávolíthatjuk. Megszórjuk sóval, és kb. 15 percre félretesszük. Ezután k...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz apróra vágott hagymát olajon megdinszteljük. Közben beletesszük a kb. 2 cm-esre vágott virslit, kicsit sütjük, majd fűszerezzük. Rátesszük a zöldborsót és a pe...
Elkészítési idő: 15 perc Nehézség: Könnyű