1 kg savanyú káposzta
60 dkg darált sertés hús
20 dkg húsos füstölt szalonna
3 fej vöröshagyma
1 bögre rizs
1 evőkanál pirospaprika
só
2 kávéskanál őrölt feketebors
1 nagy pohár tejföl
A káposztát ha szükséges, kimosom, hagymát dinsztelek kevés olajon, és beleteszem a kicsavart káposztát. Babérlevelet, szemes borsot, egy kis vegetát adok hozzá és félpuhára főzöm.
A rizst olajon megfuttatom, felöntöm 2 bögre vízzel, kicsit megsózom és félpuhára párolom.
A húsból szokásos módon pörköltet készítek.
Másnap a pörköltet ledarálom, a rizzsel a kedvemtől függően összekeverem, vagy külön-külön rétegekben használom a rizst és a darált pörköltet. Egy méretes sütőedényt alaposan kikenek tejfellel, majd a káposzta felét az aljára halmozom és kanállal vagy villával elegyengetem.Ha összekevertem a rizst és a húst, akkor egy rétegben halmozom a káposztára, ha nem akkor egy réteg rizs, egy réteg hús majd ismét rizs következik. Befedem a maradék káposztával, majd lekenem az egészet tejfellel.
160-180°-on sütjük addig, amíg a tejfel barnulni kezd a tetején. Ez általában 35-40 perc.
Rendszerint két napra állítom be az elkészítését. Első nap megfőzöm a káposztát, pörköltet és a rizst, második nap csak összeállítom és megsütöm az ételt.
1. Az oldalas minden oldalát besózzuk, tepsibe tesszük. 2. A fokhagymát és a hagymát fokhagymanyomón áttörjük, és egyenletesen elosztjuk a húson. 3. A zsírt épp csak folyósi...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA húsgolyók hozzávalóit tegyük egy tálba, dolgozzuk össze és formázzunk belőle diónyi nagyságú golyókat. Serpenyőbe öntsünk egy kis olajat, tegyük bele a golyókat és süssük át. Ha...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tarját kb másfél centis szeletekre vágjuk. A széleit több helyen bevagdossuk, hogy ne ugorjon össze sütés közben. Borsozzuk. A ketchupot összekeverjük a worchestershire szósszal...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: KönnyűHa a káposztánk túlságosan savanyú, akkor kimossuk, ezzel kezdünk, ha nem akkor bő vízben félpuhára főzzük, majd leszűrjük, és alaposan lecsepegtetjük. A rizst egy bögrével kimérj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű