8 szelet sertés hús (karaj, tarja)
5 dkg reszelt sajt
3 db tojás
liszt
10 dkg zsemlemorzsa
só
4-6 ek olaj
1. A hússzeleteket klopfoljuk ki, majd ízlés szerint sózzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni.
2. A sajtot reszeljük le, majd hagyjuk egy kicsit száradni. Ezután keverjük össze a zsemlemorzsával.
3. A tojásokat üssük fel egy tányérba, majd szórjuk meg ízlés szerint sóval, és villával verjük alaposan fel.
4. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg két-három evőkanál olajjal.
5. Ezután panírozzuk be a húst. Először forgassuk bele a lisztbe, majd a felvert tojásba, végül pedig a sajttal összekevert zsemlemorzsába.
6. Ezután helyezzük egymásmellé az előzőleg olajjal meglocsolt sütőpapírra, majd locsoljuk meg a maradék olajjal.
7. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 percig, hogy szép aranybarnára süljenek a hússzeletek.
8. Tálaláskor ízlés szerinti körettel, vagy egy finom salátával kínáljuk.
A szokásos módon elkészítjük a fasírt masszát. A darált húshoz adjuk a vízbe vagy tejbe kissé megáztatott, és jól kinyomkodott zsemléket. Az apróra vágott vöröshagymát megdinsztel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1 kg sertésmájból resztelt májat készítesz zsírral, sok hagymával, 2 babérlevéllel, és fűszerekkel, majd kihűtöd, háromszor ledarálod, hozzákeversz egy darabokra vágott margarint,...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA húst 3-4 szeletre vágjuk és sózzuk, borsozzuk. A burgonyát felszeleteljük és kiolajozott tepsibe tesszük, rárakjuk a húsokat. A paradicsomlébe keverjük a zúzott fokhagymát, az ol...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hust felszeletelem,utana pedig csikokra vagom A hagymat is szeletekre vagom,es oljban,uvegesre parolom Hozza adom a hust es egyutt is parolom amig a hus kifeheredik Fuszerezem...
Elkészítési idő: 1 ora Nehézség: Közepes