1,5 kg körüli tanyasi csirke
só (ízlés szerint)
1 teáskanál ételízesítő
1/2 mokkáskanál őrölt bors
2 dkg vaj
1/2 doboz sör
2-3 gerezd fokhagyma
1/2 mokkáskanál őrölt szerecsendió
A csirkét alaposan megmossuk, majd szárazra töröljük. A fűszereket összekeverjük, majd a csirke belsejét, és a bőr alatti részeket alaposan megszórjuk, bedörzsöljük a fűszerkeverékkel. Ezután kívülről megszórjuk sóval, és a bőrbe masszírozzuk, majd pár órát állni hagyjuk, hogy az ízek kellően átjárják a húst. (Én előző este befűszereztem, sóztam a csirkét, majd sütésig a hűtőben pihent.) sörös dobozt alaposan lemossuk és beborítjuk alufóliával.Kiöntjük vagy megisszuk a sör felét, majd a dobozba szórjuk a felszeletelt fokhagymát. Ezután ráültetjük a befűszerezett csirkét a sörös dobozra, úgy, hogy stabilan álljon, sütés közben nehogy eldőljön.
Egy tepsit sütőpapírral (vagy fóliával) kibélelünk, majd a közepére helyezzük a sörös dobozon ülő csirkét. Ezután a vajat, felolvasztjuk, majd egy ecsettel lekenjük a csirke bőrét. Előmelegített sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten kb. 2 óra alatt szép pirosra sütjük. Légkeverésnél 150 fokon, 2 óráig sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit hűlni, majd óvatosan lehúzzuk a sörös dobozról. Tálalás előtt feldaraboljuk, majd ízlés szerinti körettel, salátával, kínáljuk.
Köretként készíthetünk hozzá sült krumplit, a következőképpen:
1 kg meghámozott krumpli, ezt 4 gerezdre vágjuk, majd ízlés szerint sózzuk, borsózzuk és egy teáskanál őrölt pirospaprikával összekeverjük, majd 1 sütőzacskóba tesszük és öntünk rá 4 evőkanál étolajat. Összekötjük a zacsi száját és sütjük. 30 perc múlva, a krumplis zacsit megfordítjuk, kilyuggatjuk és így, mindkét oldala egyenletesen sül.
Az alaposan megtisztított csirkemellet kb. 1cm széles és 3-4 cm hosszú csíkokra vágjuk. Kicsit hagyjuk lecsöpögni, meghintjük sóval, borssal és jól összeforgatjuk. A masszához a...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: KönnyűKáposztás tészta: Olajon megdinsztelem a sózott, borsozott káposztát. Mikor már majdnem kész megfőzőm a tésztát. A tésztát hozzákeverem a káposztához és egy kicsit össze főzöm....
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csirkemellet alaposan megmosom, papírtörlővel szárazra törlöm, félbe vágom, hogynégy darab “csepp formát” kapjak, majd a fél csirkemellet lapjában ketté vágom úgy, hogy a köríves...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: KönnyűA húst vékonyra szeleteljük, majd kissé kiklopfoljuk. A vajat a fűszerekkel kikeverjük, majd hozzáadjuk a kis kockákra vágott sajtot és az aprított petrezselymet. A hússzeletekre...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű