1 kg tarja, 5 dkg szalonna, 1 fej fokhagyma, só, frissen őrölt bors, 1 ek. őrölt paprika, kevés olaj, 4 fej vöröshagyma.
Köret: 4 szál új sárgarépa, 1 nagyobb édesburgonya, 1 nagyobb zeller, petrezselyemzöld, 1 ek. vaj.
A tarját ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, kissé kiklopfoljuk. A szalonnát kockára vágjuk, megpirítjuk. A pörcöt kiszedjük, a visszamaradt zsiradékhoz teszünk egy kis olajat, az őrölt paprikát, borsot, zúzott fokhagymát és a sót. Mindegyik hússzeletet beleforgatjuk, jól belemasszírozzuk a pácot (akár egy éjszakát is benne lehet). Serpenyőben, először fedő alatt kicsit pároljuk, majd fedő nélkül megsütjük. Kivesszük a megsült hússzeleteket és félre tesszük. Ugyanebben a zsírban megpirítjuk a felszeletelt hagymát is, majd visszatesszük a húst. Közben a zöldségeket felkockázzuk, kevés vajon lepirítjuk. A végén sózzuk, borsozzuk, aprított petrezselyemmel megszórjuk, majd a hagymás hússal és a félretett szalonna pörccel tálaljuk.
1. Jól összegyúrjuk a hozzávalókat, majd gombócokat formálunk a masszából. (Kb. 10 gombóc lesz ebből a mennyiségből.) 2. Ellapogatjuk, 1/2 órára a hűtőben pihentetjük, majd paní...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA csülköket egy nagy edénybe tesszük, dobunk bele babérlevelet, beleszórunk egy kávéskanál majoránnát, húsz szemnyi fekete borsot, és sózzuk. Felöntjük annyi vízzel, ami éppen el...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA húst kiklopfoljuk, grill fűszerkeverékkel megszórjuk. Kevés olajon szép pirosra sütjük. A szalonnát apró kockára vágjuk és zsírjára sütjük, rátesszük a hagymát és megfonnyasztj...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: KönnyűA burgonyát és a cukkinit megtisztítjuk, majd lereszeljük és egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a húst, a tojást és a zsemlemorzsát, fűszerezzük és a zúzott fokhagymát és az apróra vá...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű