250 gzsírszegény lágy túró
275 gzsírszegény tehéntúró (darabos állagú)
4 ev. kanáljoghurt
3 dbtojás
1 csomagvanília ízű puding
2 ev. kanálkakaó
ízlés szerint gyümölcs
ízlés szerint édesítő
A krémtúrót és „darabos” túrót kézi mixerrel összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a 4 evőkanál joghurtot és a pudingport. Ha már a krém kellően krémes, folyamatos turmixolás mellett egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd végül a krémet ízlés szerint édesíthetjük (esetleg aromát is használhatunk).
Az elkészült krémet két részre osztjuk: a krém 2/3-át félretesszük, a maradék 1/3-hoz pedig hozzákeverjük a kakaót.
Egy 18 cm átmérőjű tortaformát kibélelünk sütőpapírral.
Elkezdjük a rétegezést. A kakaó nélküli és kakaós krémet apránként, felváltva, a forma közepébe öntve rétegezzük. A kakaó nélküli krémmel kezdjük, és addig folytatjuk, míg a krém el nem fogy. „Öntésenként” körülbelül fél csészényit öntünk a tortaformába. (Az elkészítés során minél tovább turmixoljuk a krémet, annál cseppfolyósabb lesz, és annál könnyebben lehet a formába önteni. Azonban vigyázzunk arra, hogy a krém ne legyen túlságosan folyékony, mert akkor nem sül meg.)
A tortát 175 °C-ra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Ezután a sütő hőmérsékletét levesszük 150 °C-ra és további 30 percig sütjük.
A megsült tortát kivesszük a sütőből, megvárjuk, míg kihűl, majd hűtőszekrényben tároljuk. Jó étvágyat
A száraz hozzávalókat egy tálba összekevertem. A felolvasztott kókuszzsírt, a tojássárgáját és a kókuszkrémet, valamint az almaecetet összekevertem. A két tál tartalmát egybe öntö...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hozzávalókból a tésztát megsütjük, majd kettévágjuk. A margarint a porcukorral habosra keverjük. A tejet a pudingporral felfőzzük, ha kihűlt a margarinnal összekeverjük. A...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: KönnyűA tejben a tápiókát a felhasított vaníliarúddal és a cukorral kis lángon, folyamatos kevergetés közben puhára, átlátszóra főzzük. (Ez nagyjából 10 perc.) Akkor jó, amikor a szeme...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1 csomag leveles tészta ,felét kisodorjuk és tepsibe rakjuk,majd rárakunk szorosan babapiskótát (gömbölyűt),erre barackkompótot ,utána főzünk 1 liter tejből vaníliás pudingot ,(2 z...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű