4 személyre
4 szelet, 1cm vastag csirkemellfilé szelet
1 evőkanál mediterrán vagy olasz fűszerkeverék
1 kápia paprika, vékonyra szeletelve
½ lilahagyma, vékonyra szeletelve
4 pita
salátalevelek, morzsolt feta sajt
A tzatziki szószhoz:
½ kígyóuborka, megpucolva, kis kockákra vágva
2 csésze hideg, natúr görög joghurt
4 teáskanál összezúzott fokhagyma
1/3 csésze apróra vágott kapor (friss vagy szárított)
1 ½ evőkanál frissen facsart citromlé
½ teáskanál só, vagy ízlés szerint
1/8 teáskanál őrölt fekete bors
1. A szósz minden összetevőjét pürésítsük össze. (Ha sűrűbb szószt szeretnénk, a turmixolás előtt nyomkodjuk ki a vizet az uborkából.) Ha van időnk, ezt még előző nap tegyük meg, hogy az ízek jobban összeérjenek.
2. Szórjuk meg a hússzeleteket a fűszerkeverékkel. Közepes lángon, egy nagy serpenyőben, oldalanként 5-6 perc alatt pirítsuk meg, majd vágjuk csíkokra.
3. Fektessük a pitákat tiszta munkafelületre. Tegyünk rá egy salátalevelet, a húscsíkokat, paprikát és a hagymát. A tetejére jöhet a tzatziki szósz és a feta sajt. Hajtsuk össze a pitát, mint egy szendvicset, vagy tekerjük fel, ha tortillában esszük.
Az előkészített májat helyezzük tűzálló tálba. A mustárt keverjük jól össze az olajjal, és adjuk hozzá a fűszereket. A fűszeres – olajos mustárt kenjük rá a májra, tegyünk rá alufó...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA mell egyik felét csíkokra vágtam ,a többit pedig a combhússal együtt ½ dl vízzel és 5 cikk fokhagymával pépesre turmixoltam . A csíkokat sóztam és jól megszórtam majoránnával . A...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA burgonyapüréhez sós vízben megfőzzük a hámozott, feldarabolt burgonyát, majd krumplinyomóval összetörjük. Eközben hozzáadjuk a vajat, a tejet, majd sózzuk, borsozzuk, szerencsend...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesAzzal kezdjük, hogy pontosan megmérjük a csirkéket - a sütési időt ebből fogjuk kiszámolni. 50 dkg-onként kell a húsnak 20 perc + 30 perc pirulás.A csirkét megmossuk. Utána kívül-b...
Elkészítési idő: 1,5óra Nehézség: Könnyű