4 tojás
•0,5 csésze (85-90 g / 3 evőkanál) eritrit vagy más édesítőszer
•1 csésze (100 g) rizsliszt
A töltelékhez:
•(cukormentes) lekvár
A díszítéshez:
•olvasztott étcsokoládé
A sütőt előmelegítjük 160 fokra.
A tojásokat különválasztjuk. A fehérjét csipet sóval habbá verjük, amikor már majdnem kemény a hab, hozzákeverjük az édesítőszer felét és tovább verjük. A sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, majd óvatosan hozzáadjuk a felvert tojásfehérjét. Alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet is. A kész masszánkat, ami egy lágy, aranyságra tészta lesz, habzsákba töltjük és sütőpapírral vagy szilikonos sütőlappal bélelt tepsibe nyomkodjuk. Kör alakú lapokat vagy babapiskótát is formázhatunk belőle. Lehetőleg azonos méretűek legyenek, hogy később össze lehessen őket illeszteni.
12-15 percig sütjük, majd kihűtjük.
A kihűlt sütiket összepárosítjuk. Az egyik felét vékonyan megkenjük lekvárral, rátesszük a másik felét, majd belemártjuk az olvasztott étcsokiba úgy, hogy kb. a fele érjen bele. Néhány percen belül fogyasztható is.
Hűtőben tároljuk. Ebből a mennyiségből nekem 2 tepsire való lett.
hajszálvékony banán karikákkal is össze lehet ragasztani.
A lisztet, cukrot, sót és a kis darabokra vágott vajat tedd a robotgép üstjébe. Addig dolgoztasd a gépet, amíg egyenletes morzsás állagúvá válik borsónyi vajdarabokkal. Önts hoz...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA meggyet megmossuk, kimagozzuk . Kevés vízzel és cukorral főni tesszük (cukor ízlés szerint) Amikor szinte puha hozzá adjuk a kevés vízzel feloldott pudingport. Hozzá adjuk a f...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A vajat langyosra olvasztjuk. A többi hozzávalót összekeverve palacsintatésztát készítünk, végül utolsóként hozzáadjuk az olvasztott vajat is. A hagyományos palacsintához hasonl...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hozzávalókat összedolgozzuk és meleg helyre tesszük 40 percre kelni. Ebből két rúd lesz, szóval a tésztát ketté szedjük, nyútjuk és töltjük. Feltekerés után mehet tepsibe, lek...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű