1/2 Csirkemell
1 cs szeletelt bacon szalonna
2 tojás
2 evőkanál tejföl
2 evőkanál főző tejszín
2 evőkanál liszt
15 dkg reszelt sajt (trappista, v. füstölt, parmezán ) ízl. szerint
( A tojásos massza mennyisége egész csirkemell esetében 1 egységgel növelhető, akkor 2 őzgerincben lehet készíteni , + bacon )
Sütőt előmelegíteni kb 200 fokra.
1/2 csirkemell -- apró kockákra vágva, kicsit megsózni összekeverni.
Őzgerincformát (ha nem tapadásmentes, akkor alufóliával kibélelni, majd beolajozni picit ) és szeletelt bacon szalonnával hosszanti irányban kibélelni, és a végeit is. (kb 5-6 szelet)
Massza:
közepes tálban keverjük össze az alábbiakat sorjában :
2 egész tojás + 2 evőkanál tejföl elkeverni + 2 evőkanál liszt (lassan beleszórva) + 2 evőkanál főzőtejszín, ezeket összekeverni és + só , bors, aprított petrezselyem zöld ízlés szerint.
20 dkg reszelt sajt (trappista, füstölt, v. parmezán ízl. szerint) a masszába keverjük, és az aprított húst is belekeverjük.
Ezt a masszát a kibélelt őzgerincbe öntjük. Ezt betakarjuk még kb 2,5 szelet bacon szalonnával, és sütőbe tesszük.
Pirosra sütni.
Kihűlés után kiborítani a formából, a fólia könnyen lehúzható, majd szeletelhető, hidegen is fogyasztható.
1. A csirkemellet szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk. Sóval, borssal fűszerezzük. Hagyjuk állni, amíg elkészítjük a továbbiakat. 2. A lisztet összekeverjük a fűszerpaprikával. A fok...
Elkészítési idő: 55 perc Nehézség: NehézA csirkemellet felszeleteljük, majd fólia alatt vékonyra kiklopfoljuk. A szeleteket sózzuk, borsozzuk, majd mindegyik szeletre teszünk a feta sajtból az aszalt paradicsomból, és a...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAmíg a burgonya fő, a csirkemellet kisebb darabokra vágjuk és olívaolaj/piros pesto keverékével átkenjük és állni hagyjuk. Ezalatt az ízek jól összeérnek. Ha a burgonya kihűlt f...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű