500 g búzaliszt (BL55)
10 g só
10 g porcukor
25 g élesztő (friss)
260 ml víz
A kenyérsütőgép tartályába mérünk minden összetevőt, és bedagasztjuk a tésztát. Figyelem! Általános irányelv, hogy ha kenyérsütő géppel dagasztjuk a tésztát, alulra kerül a folyadék és a só, rá a liszt, és az egyéb járulékos anyagok, legfelülre pedig az élesztő!
Ezután, ha a tészta jól összeállt - kb 50 perc -, megszakítjuk a programot, a tésztát elosztjuk annyi darabra, ahány szendvicskenyér készül, majd kigömbölyítjük mindet.
Végül szivar alakúra formázzuk őket, szilikonos sütőpapírral fedett lemezre tesszük őket. Ha szükséges, inkább süssük több lemezen, de ne tegyük túl közel őket egymáshoz, mert össze fognak sülni!
40-50 C-on, gőzös kelesztőben kétszeresére kelesztjük a kenyereket - ez a fázis is eltarthat akár 50 percig. A jó kelesztés nagyon fontos! Majd alaposan lekenjük őket vízzel. Tipp! Ízlés szerint a kenés után megszórjuk szezámmaggal, napraforgómaggal.
Végül 220 C-on, előmelegített sütőben - légkeverés nélkül - világosbarnára sütjük őket kb 10-15 perc alatt.
Mikor kivesszük őket a sütőből, azonnal, még egyszer lekenjük őket bőségesen hideg vízzel.
A kenyérsütő dagasztó programjában kb 10 perc. 50 percig meleg helyen kelesztettem,majd átmozgattam kicsit. Újabb 40 percnyi pihenés után eldaraboltam,formáztam és újra pihenés k...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: KönnyűA száraz hozzávalókat összekeverem, majd hozzáadom a vizet, mindezt jól elkeverem (inkább lágy ragadós, mintsem gyúrható tésztát kapunk), majd 12 órát pihenni hagyjuk (én este össz...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűÖsszedagasztás után 20 perc pihentetés, majd darabolás 23 db lesz. A darabokat gömbölyíteni, egyenként beolajozni, ismét 20 perc pihentetés, majd kinyújtani, feltekerni. 30 perc p...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes20 percet dagasztod (kézzel) majd 1 órát langyos helyen keleszted.Addig kiolajozod/lisztezed a formát (én fém fülű közepes lábost használok vagy egy közepes tepsit igaz így téglala...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes