6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
6 evőkanál langyos víz
2-3 evőkanál keserű kakaópor
1 csomag sütőpor
tejszínkrémhez:
5 dl tejszín ( Hulala)
2 evőkanál zselatin, vagy egy csomag zseléfix
csokikrémhez:15 dkg. csokoládé
10 dkg Rama
bevonathoz:
15 dkg étcsokoládé
10 dkg Rama
A tészta hozzávalóiból 2 lapot süssünk ki (38x22 cm- es formában), külön-külön, mert vékony lapokat kapunk. Legjobb, ha a hozzávalókat elfelezve, külön keverjük ki a lapokhoz a masszát.
Ehhez a tojások sárgáit keverjük fehéredésig a cukorral, apránként adjuk hozzá a vizet, és keverjük bele a sütőporos, szitált lisztet.
A végén a kakaóport szitáljuk bele, és lassan elegyítsük el a masszával, mert így jó sötét színű tésztát kapunk, majd a tojások keményre vert habját is óvatosan keverjük hozzá.
A tepsi alját kenjük ki olajjal, béleljük ki sütőpapírral, és azt is kenjük meg, így könnyen le tudjuk majd választani a kisült tésztáról. Öntsük rá a masszát, ügyeljünk arra, hogy egyenletesen terüljön el.
Előmelegített sütőben, 200 °C-on süssük ki. Hamar készre sül, ellenőrizzük tűpróbával.
A krém hozzávalóit felezzük el, és ezt is külön-külön készítsük el.
A zselatin felét áztassuk be 3 evőkanál vízbe, 5-10 percig hagyjuk állni, míg megduzzad, majd lassú tűzön, kevergetve langyosra oldjuk fel, hogy áttetsző zselét kapjunk.
Közben verjük fel a tejszínt kemény habbá, 2-3 kanálnyit keverjünk a zseléhez, és így adjuk a teljes mennyiségű habhoz, így biztos nem csomósodik meg.
Az alsó lapot tegyük vissza a formába, a krémet egyenletesen simítsuk rá, és tegyük hűtőbe.
Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét (pici vizet, vagy tejet is adhatunk hozzá, hogy lazább legyen), és amikor már felolvad, adjuk hozzá a margarint, és jó alaposan keverjük el, míg egyneművé válik.
Ha kissé lehűlt, terítsük a tejszínes rétegre.
Ismét tegyük hűtőbe dermedni!
Amikor a csokis réteg megdermed, keverjük ki a tejszín másik felét, és azt is kenjük rá.
Erre kerül a másik lap, amit szintén csokoládéval vonunk be.
A süteményt tegyük vissza a hűtőbe.
Elkészítés: 40 perc, sütés: 40 perc A tésztához a lisztben keverd el a szódabikarbónát, és a többi hozzávalóval alaposan gyúrd össze. Akkor jó, ha elválik az edény falától. Oszd...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA kekszet ledaráljuk és egy tálba tesszük, hozzáadjuk a diót és a mogyorót is. A vajat, a cukrot, a kakaóport és az aromát is hozzáadjuk és a kezünkkel jól összedolgozzuk. A tejet...
Elkészítési idő: 45 PERC Nehézség: KönnyűA babapiskótát belemártom a hideg tejjel elkevert rumos, mandula-likőrös kávéba és egy lapos tálba egymás mellé fektetem A Mascarpone-t elkeverem a cukorral, a kikapart vaníliá...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: KönnyűA tésztához egy nagy mikrózható tálba beletesszük a margarint, a tejet, a cukrot, a mézet, és mikróban meglangyosítjuk, jól elkeverjük, majd mehet bele a tojás, géppel keverjük tov...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Közepes