2 nagy fej hagyma,
2 kis gerezd fokhagyma,
olaj, esetleg kevés füstölt szalonna,
1/2 kg darált hús,
1/2 kg rizs,
só, bors, pirospaprika,
paradicsompüré,
2 zöldpaprika ha van nyáron,
füstölt sonkadarab, szalonnabőr,
1 közepes fej káposzta,
A fejes káposzta szárát, torzsáját ék alakban kivágjuk. Közben vizet forralunk egy lábasban, s beletesszük a káposztát, megabáljuk. (amikor kezdenek leválni a levelek, kiszedjük egy tálba. Ha esetleg nem jól sikerült eltávolítani a szárat, akkor nem fog leválni, akkor egy villával válasszuk le őket) A hagymákat apróra vágjuk, az egyik zöldpaprikát is. Ezeket olajon és a kisütött füstölt szalonna zsírján megdinszteljük. Egy tálba tesszük a darált húst és a rizst, hozzáadjuk ezt a hagymás anyagot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és teszünk rá piros paprikát. Ezeket alaposan összekeverjük, megkóstoljuk elég fűszeres-e, ha nem még fűszerezzük. (A nyers tölteléket nem kell megenni, csak a fűszerezés miatt kell megízlelni.)
Közben kihűlt az abált káposzta, akkor a vastag gerezdeket vágjuk le róla. Egy levelet úgy osztunk el, hogy kb kis tenyérnyiek legyenek és beletöltjük a tölteléket.
Egy fazék aljára a maradék káposzta leveleket csíkokra vágjuk, teszünk rá sonkát vagy szalonnabőrt, s erre rakjuk a töltelékeket.
Ha beleraktuk a töltelékeket a fazékba, öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje + 2-3 ujjnyira legyen, sózzuk, rávagdossuk a másik paprikát. Lassú tűzön főzzük, ha már majdnem kész, ráöntjük a paradicsompürét és 2-3 percig még főzzük azzal is.
Készíthetünk külön paradicsomszószt, ha úgy szeretjük.
A megmosott, szárazra törölt húst és a szalonnát felkockázzuk, majd utóbbinak a zsírján megpirítjuk a finomra vágott vöröshagymát. Ha szükséges, akkor kevés olajat teszün...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA húst összekeverjük a fűszerekkel. Ezután diónyi gombócokat formázunk a masszából. Két evőkanál olajat hevítünk, beletesszük a húsgombócokat, és óvatosan megforgatva körbepirítjuk...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűOlajon lepirítjuk a felkockázott bacont, hagymát, fokhagymát. Hozzáadjuk a csíkokra vágott húst. Ízesítjük a fűszerekkel, adunk hozzá kevés őrölt paprikát, paradicsomsűrítményt. Ma...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: KözepesElőkészítés A káposztát és a tisztított vöröshagymát vékony szeletekre vágjuk, összekeverjük, lesózzuk, fél óráig állni hagyjuk. A szalonnát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát apr...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Közepes