A ganázshoz (a csokicsúcs belseje)
250 ml habtejszín
40 dkg étcsokoládé
2 teáskanál vanília eszencia
2 evőkanál (30 g) glükóz, vagy cukor
10 dkg vaj/margarin
2. piskótához
2 tojás szétválasztva
2 evőkanál porcukor
2 evőkanál liszt
1 kávéskanál vanília eszencia
3. a mártáshoz
14 dkg étcsokoládé
5-6 evőkanál olaj (lehet kevesebb, de akkor nehezebb mártani és vastagabb lesz a bevonat)
Felmelegítettem, majdnem forraltam a habtejszínt és beletördeltem a csokit (én Szerencsi csokoládéval készítettem, ami csak 50%-os, de kipróbálom magasabb kakaótartalmúval is). Addig melegítettem, amíg a csoki teljesen elolvadt benne, közben adagoltam a vaníliát és a cukrot is, szép egyenletes viszonylag sűrű krémet kaptam.
Ezt kihűtöttem (hűtőben).
Közben elkészítettem a piskótát. Habzsákba töltöttem (ami nálam egy zacsi :), sütőpapírral bélelt tepsibe kis korongokat készítettem kb. 3 cm átmérővel, kinek mekkora tetszik. Utólag rájöttem, hogy akár a boltban kapható babapiskóta karika (nevét nem tudom) is megfelelt volna erre a célra. Előmelegített sütőben nagyon gyorsan megsül, szinte az időt sem néztem. :)
Miközben a piskótáim hűltek a már kihűlt ganázst egy kicsit felhabosítottam robotgéppel. Elég sűrű krém lett belőle, egy kis lágy vajat kevertem hozzá. Majd szintén habzsákba töltve kissé nehézkesen, de kinyomtam a piskótára a csokikrémet, egy kicsit megformáztam a kezemmel.
Éjszakára hűtőbe tettem.
Másnap a csokit felolvasztottam (én tortabevonót használtam) kevertem hozzá egy kis olajat, majd villára tűztem és beleforgattam a csúcsokat. Gyorsan megszáradt, de azért hűtőbe tettem egy kis időre
A tölteléket lehet egy kis rum aromával bolondítani.
Összekeverem és kisütöm.
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA 2 db réteslapot konyharuhára teszem, megolajozom, megszórom zsemlemorzsával és rárakom a reszelt fűszeres-cukros almát. Feltekerem és tepsibe rakom... Szőlős-marcipános réte...
Elkészítési idő: 1/2 óra Nehézség: Könnyű4 tojásfehérjéből 15 dkg cukorral és 3 evőkanál vízzel kemény habot verünk.Majd hozzáadjuk a 4 tojássárgáját ,16 dkg liszthez a sütőport, 5 dkg darált diót. Ezeket összekeverjük,...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hozzavalokat összevegyitjük, a felfutatott élesztüt beleteszük és jol megdagasztjuk.Egy félorai kelés utan a tésztát négy részre osztjuk.Mindegyiket még egyszer elfelezzük.Ke...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű