menu

Családireceptkönyv.hu

Kelkáposztába göngyölt pulykagombóc (paleo)


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


fél kg darált pulykacomb
3 tojás
1 nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma

bors
őrölt kömény
1 nagy kanál zsír
1 kis fej kelkáposzta
vékonyra szeletelt házi szalonna

Elkészítés:


Egy nagyobb lábasban vizet forralunk és pár perc alatt megpuhítjuk benne a káposztaleveleket, majd félretesszük. Az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk a felhevített zsíron, rátesszük a húst, felöntjük kb. 1 dl vízzel és fehéredésig pároljuk. Sózzuk. Beleütjük a tojásokat, alaposan elkeverjük a hússal és főzzük még pár percig.
Ha elfőtte a levét, megszórjuk a borssal és az őrölt köménnyel, belezúzzuk a fokhagymát, elzárjuk alatta a lángot és kicsit kihűtjük az egészet.
Fogjuk a leforrázott káposztaleveleket, kibéleljük szalonnával és megtöltjük a tojásos – húsos masszával, összetekerjük, ha szükséges, fogvájóval rögzítjük és egy kizsírozott tepsibe tesszük őket szorosan egymás mellé.
180 Celsius – fokra előmelegített sütőben jó 20 perc alatt megsütjük, azért nem kell neki több idő, mert szépen előre dolgoztunk és itt már szinte csak pirítani kell.

Trükkök, tippek, praktikák:


http://paleolitwebshop.hu/paleo-receptek-kepekkel/user-item/514-palanett/41-foetelek/29-kelkaposztaba-gongyolt-pulykagomboc-paleo-palanett.html

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Dini
Bögrés császármorzsa
Bögrés császármorzsa

A lisztet, a darát, a sót, a cukrot és a tojást jól elkeverjük. A tejjel pedig addig hígítjuk, míg önthető masszát nem kapunk. Állni hagyjuk min. 10 percig, de ha n...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Batyus macok görögös salátával
Batyus macok görögös salátával

Elsőként elkészítjük a csirkemell pörköltet: Megpirítjuk kevés olajon az apró kockára vágott hagymát, hozzáadjuk az apró kockákra vágott csirkemellet, és puhára pároljuk (saját le...

Elkészítési idő: 60 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Shakshuka, a Közel-Kelet lecsója
Shakshuka, a Közel-Kelet lecsója

Először a zöldségeket tisztítjuk, majd készítjük elő: a vöröshagymát félbe és karikára vágjuk, a fokhagymát áttörjük, a paprikát félbe, majd keresztbe, csíkokba vágjuk, a padlizsán...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Eszter
Briam
Briam

1. A zöldségeket megtisztítjuk, mossuk, durva kockákra vágjuk, majd egy tűzálló tálba öntjük. 2. Ráöntjük a paradicsomot, és kb. 50 ml vizet. Sózzuk, borsozzuk. Meglocsoljuk az o...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk