200 g étcsokoládé
40 g vaj
120 g nádcukor
2 tojás
40 g finomra őrölt mandula
1 tk. sütőpor
nagy csipet tengeri só
ízlés szerint fűszerek (pl. fahéj, kardamom, reszelt tonkabab, őrölt gyömbér)
1. Az étcsokoládét a vajjal vízgőz fölött vagy mikróban felolvasztjuk, majd hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni.
2. A tojásokat a nádcukorral egy elektromos mixer segítségével pár perc alatt nagyon habosra keverjük.
3. A tojáshabot óvatosan az olvasztott csokoládéhoz keverjük.
4. Beleforgatjuk a sütőporral összekevert mandulát, a sót, és ízlést szerint ízesíthetjük fűszerekkel is. A masszát hagyjuk pihenni, míg a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
5. Sütőpapírra púpos teáskanálnyi halmokat kanalazunk a masszából viszonylag távolra, hiszen sütés közben meg fognak nőni a kekszek. A teáskanál segítségével a kupacokat lazán korong formára igazítjuk-simítjuk.
6. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 8 perc alatt készre sütjük a kekszeket. Hagyjuk a tepsin kihűlni, majd légmentesen záró dobozban tároljuk.
25-30 darab lesz belőle, mielőtt leszedjük a sütőpapírról, ki kell hűlnie nagyjából.
Elkeverjük a vajat a cukorral, majd a tojásokat is hozzáadva habosra verjük őket. Belekeverjük a darát, a tejet és a pudingport. Az ízlés szerint reszelt citromhéjjal (én egész p...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA szupertitkos recept nagyon egyszerű: felolvasztottam a kókusz-zsírt, és belekevertem a 2 evőkanál kakaóport. Majd formába csorgattam, és hagytam megszilárdulni. Ez körülbelül egy...
Elkészítési idő: 10 perc Nehézség: KönnyűA hozzávalókat összegyúrjuk.
Elkészítési idő: 3 óra Nehézség: KönnyűElkészítése A tésztához habosra keverünk 4 tojássárgáját , 1 egész tojást , porcukrot és a vizet. Hozzáadjuk a lisztet, a kakaóport, az olajt, és a sütőport, majd megsütjük....
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes