10-15 dkg tészta
10 dkg bacon
1 db lilahagyma
50 dkg kelkáposzta
5 dkg fenyőmag(el is hagyható)
1 cs mozarella
5 dk gouda sajt
só
őrölt bors
Amennyiben saját készítésű tésztát használunk, akkor először a tésztát kell meggyúrni, majd állni hagyni, hogy egy kicsit szikkadjon, majd ízlés szerint felvágni és enyhén sós vízbe kifőzni.
A bacont és a lilahagymát apróra felkockázni, a kelkáposztát ízlés szerinti felvágni, de ne legyen túl apró.
Egy serpenyőbe elkezdeni zsírjára sütni a bacont, majd amikor már kezd színt kapni, hozzáadni a fenyőmagot és tovább pirítani.(szép aranybarna legyen)
Ezután hozzáadni az apróra felvágott hagymát, majd pár percig együtt pirítani tovább.
Végül beletenni a felvágott kelkáposztát, ízlés szerint sózni, és megszórni őrölt borssal, és alaposan összekeverni. Pár percig tovább párolni, hogy a káposzta kicsit összeessen, majd egy pici vizet aláöntve puhára párolni. (éppen csak egy pici vizet kell aláönteni, és addig főzni, még a víz teljesen elpárolog)
Ezután belecsipkedni a mozarrellát, és belereszelni a sajtot, majd összemelegíteni hogy a sajt szépen a káposzta és a bacon közé olvadjon.(ha szükséges, még utána fűszerezni)
Közben a tésztát enyhén sós vízbe kifőzni, majd leszűrni és rögtön a sajtos-baconös káposztára tenni. Alacsony hőfokon, óvatosan összekeverni, és összemelegíteni.
Az elkészült tésztát rögtön tányérra szedni, majd reszelt sajttal megszórva tálalni.
A tojásokat szétválasztom, a fele cukor a sárgájába megy, a fele a fehérjébe (ebbe egy cseppnyi sót is lehet tenni a könnyebb habosodás érdekében). Mivel nekem nincs mixerem, ezért...
Elkészítési idő: 70 perc Nehézség: KözepesKevés olajon az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk, a kicsire felkockázott koktélparadicsomot rárakjuk, fűszerezzük, só, oregánó, fokhagyma és jól összeforraljuk kb. 20 p...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA darált húst kevés zsíron fehéredésig sütjük, majd fedő alatt puhítjuk kb. 10 percig, majd ráöntjük a bolognai szószt és összeforraljuk. Félretesszük. Lereszeljük a sajtot. Ezu...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűEgy lábosban felteszem forralni a tészta főző vizét, közben olívaolajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, fokhagymát, majd a gombát. Amennyiben szárított gombát használsz, ázta...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű