1/2 kg túró
7-10 dkg gríz, búzadara
3 tojás a fehérjét külön habbá verem
2 ek cukor 1 csipett só
1. A tehéntúrót szűrőn, szitán áttörjük,vagy villával törjük.
2. A túrót elkeverjük az egész tojással, búzadarával és egy kis sóval. (A túrógombóc lazább szerkezetű lesz ha, a túrót tojássárgájával és búzadarával elkeverjük, hozzáadjuk a tojásfehérje habját és egy kis sót.)
3. Hűtőszekrényben pihentetjük, majd sós vízben megfőzzük a gombócokat.
Tálaláskor Rama-ban pirított zsemlemorzsával és cukrozott tejföllel körítjük, illetve díszítjük a gombócokat
Másik variáció
A túrót összekeverjük egy csipet sóval, búzadarával,cukorral és 2 tojássárgájával.
A tojásfehérjét felverjük kemény habnak,és azt is belekeverjük a masszába. 1 órát hűtőbe kell tesszük,majd gombócokat formálunk belőle.Közben forró margarinon pirítsuk meg a morzsát.
Vizet kis sóval forralunk és ha már forr a víz beletesszük a gombócokat.Miután feljött a víz tetejére,kb 2-3 perc után szedjük ki,és forgassuk zsemlemorzsába. Nagyon puha túrógombócot kapunk,ettől olyan különleges és finom.
Az élesztőt felfuttatjuk kis cukros langyos tejben, majd az összes hozzávalóval jól kidagasztjuk a kézi mixer dagasztókarja segítségével. A tejet csak apránként adjuk hozzá. a tojá...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: KönnyűA krém elkészítése: Kevés tejben csomómentesre keverjük a lisztet, egy csipet sót és a többi tejet hozzáöntve sűrű krémet főzünk belőle. Lehúzzuk a tűzről, majd belekeverjük a van...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű-tojásokat szétválasztjuk - a sárgáját kikavarjuk a cukorral majd bele az olaj + tej -liszt + sütőpor összekeverünk mindent végül a tojások felvert fehérje kemény habját óvato...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KözepesA szokásos módon piskótát sütünk, külön a sárgát és külön a barnát. Közben a pudingokat a pudingpor csomagolásán lévő leírás szerint elkészítjük. A kakaós piskótára rákenjük a vaní...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű