7 tojás
7 evőkanál cukor
7 evőkanál finomliszt
a forma kikenéséhez:
Rama
margarin
liszt
piskótatekercs
A tojások sárgáját a cukor egyharmadával fehéredésig keverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. A kétféle tojásos masszát lazán egymásba forgatjuk, közben evőkanalanként a lisztet is hozzáadjuk. Fakanállal dolgozzunk, nehogy összetörjön a hab. Kivajazott, meglisztezett vagy sütőpapírral bélelt nagy tepsibe öntjük, egyenletesen szétkenjük. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 15-18 percig sütjük. A sütőből kivéve enyhén meglisztezzük a tetejét, deszkára borítjuk - ha van rajta papír, lehúzzuk róla -, és föltekerjük. Papírba vagy konyharuhába csomagoljuk, és megvárjuk, amíg kihűl. Utána a tésztát kihengergetjük, a simára kevert lekvárral megkenjük, végül újból föltekerjük. A tetejére porcukrot szitálunk, tálaláskor ujjnyi vastagra fölszeleteljük.
Piskóta tortalap
A tésztát ugyanúgy készítjük el, mint a piskótatekercsnél. Utána egy 23 centi átmérőjű, kivajazott, kilisztezett vagy sütőpapírral bélelt formába töltjük. Fontos, hogy a közepéről a tortakarika széle felé habkártyával fölhúzzuk a masszát, csak így sül egyformán. Előmelegített sütőben, a közepesnél kisebb lánggal (170 °C; légkeveréses sütőben 155 °C) kb. 45 percig, illetve tűpróbáig sütjük.
Előmelegítjük a sütőt kb. 200 fokra, a muffinformákat kibélelem muffinpapírokkal. A lisztet elkeverjük a cukorral, sütőporral és a sóval. A tejet simára elkeverjük a tojással és az...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűElső dolgunk a krémsajt beszerzése. Legpraktikusabb vásárcsarnoki tejesektől megvásárolni (árban, minőségben is a legjobban járunk). Szükségünk van ezen kívül négy nagy tojásra, eg...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűEgyszerű keverés után a tészta könnyen süthető. Az első sütése előtt a forró serpenyőbe pici olajat öntünk. A következő palacsintáknál erre már nincs szükség! Maximálisan elegendő,...
Elkészítési idő: 0,75 h Nehézség: KönnyűA mosolygós almákat kockázva, héjastul dobd a turmixba, ugorjanak utánuk az aszalt gyümik és a diófélék nagy része. Öntsd nyakon a bandát pici vízzel és wrmmm - wrmmm!! Nem baj, ha...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű