4 személyre:
10 evőkanál apró szemű kukoricadara 5 evőkanál kukoricapehely 70 dkg sertésszelet 2 natúr joghurt 2 tojás 1 teáskanál pirospaprika 5 evőkanál étolaj 1 kávéskanál kakukkfű 1 fokhagyma só
A páchoz keverd össze a joghurtot a kakukkfűvel, a pirospaprikával és a pépesre zúzott fokhagymával, majd érleld benne a kiklopfolt hússzeleteket egy óra hosszat. Ettől lesz az íze igazán intenzív. Ha nincs időd a pácra, az sem gond, mert már a kukoricadara is felszívja a külső zsiradékot, így a hús belül finom omlós marad. Ez esetben sózd és borsozd a húst bundázás előtt.
A panírhoz verd fel a tojásokat, és merítsd meg benne a hússzeletek mindkét oldalát. Ezután villával törd apróra a kukoricapelyhet, majd keverd össze a kukoricadarával, és ebben forgasd meg a húsokat. Forrósítsd fel az étolajat, és tedd bele a panírozott hússzeleteket. Fontos, hogy az olaj a hússzeletek feléig érjen, és kellőképp forró legyen a sütés kezdetekor. Közepes lángon süsd a húsok mindkét oldalát négy-négy percig, amíg aranybarnára nem sülnek. Megfordításkor ügyelj rá, hogy a panír ne sérüljön. Miután kiszedted a húsokat, rakd őket papírtörlőre, és jól csepegtesd le. Salátával vagy petrezselymes krumplival tálalhatod.
A tojásokat alaposan megmossuk, egyesével felütjük, majd kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a kimért tejet, a villával áttört túrót és összekeverjük. Belekeverjük az apró kock...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűElső lépésként megfőzzük a kukoricakását, polentát, puliszkát, ki hogy ismeri. Ehhez vizet forralunk, amit jól megsózunk ,teszünk egy kis vajat a vízbe majd ha felforrt, kanalakén...
Elkészítési idő: 35 pec Nehézség: Könnyű