A húshoz
1 db csirkemell (egész, filé)
étolaj
só
A karfiolhoz
500 g karfiol
só
A besamelhez
35 g vaj
30 g búzaliszt (BL55)
80 ml 2,8%-os tej
tejföl (20%-os)
trappista sajt (reszelt)
só
feketebors (őrölt)
A csirkemellet kettészedjük, kiszedjük belőle az inakat, majd félbevágjuk, és kiklopfoljuk őket. Picit sózzuk meg a húsokat.
Az előkészített csirkemelleket egy evőkanálnyi olajon, serpenyőben megsütjük, majd tepsibe tesszük. Most a karfiolt készítjük elő. A száráról levagdossuk a karfiol gumókat, megmossuk őket, és gyöngyözve forró sós vízbe tesszük mindet. Lefedve, puhára főzzük őket kb 20 perc alatt. A megfőtt karfiolokat lecsöpögtetjük, és a húsokra tesszük. Ekkor már a sütőt elkezdhetjük előmelegíteni 200 C-ra. Most a besamel elkészítése következik. Egy serpenyőben kis hőfokon felolvasztjuk a vajat, majd hozzáadjuk a lisztet.
Ha összekevertük, még mielőtt a liszt elkezdene pirulni, apránként felöntjük a tejjel, folyamatos kevergetés mellett. Addig tartjuk a tűzhelyen, folyamatosan kevergetve a besamelt, míg be nem sűrűsödik. A kész besamelt egy edénybe szűrjük. Ízlés szerint tejföllel hígítjuk, reszelt sajttal dúsítjuk, végül sóval, borssal beállítjuk az ízét. Most a besamelt a karfiolokra öntjük, majd berakjuk a húsokat a sütőbe 200 C-ra, körülbelül 20-25 percre.
Az elkészült Dubarry csirkemellet rizzsel, vagy krumplipürével tálaljuk.
elkészítés: 1. A rizst szitába tesszük, és addig mossuk, amíg az alatta lévő víz már átlátszóan tiszta, majd jó negyedóráig áztatjuk. 2. Közben a májat annyi forrásban lévő vízbe...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElkészítjük a pácot: a hagymát kockára vágjuk, hozzáadjuk a szójaszószt, vodkát és a borsot, a gyömbért, majd botmixerrel pürésítjük. Ebbe a masszába beletesszük a kockára vágott c...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz egyik csirkemellet vágjuk fel kisebb, vékony szelletekre. Egy nagy serpenyőbe tegyük bele az olajat, és a fél zacskó villámpácot, majd forgassuk bele a pácba a husikat, és szép...
Elkészítési idő: 85 perc Nehézség: KözepesA tejszínt kikeverem a zúzott fokhagymával és a reszelt füstölt sajttal. A lisztet összekeverem a fűszerpaprikával, sóval és frissen őrölt tarka borssal. A csirkemellett felszel...
Elkészítési idő: 25 perc Nehézség: Könnyű