menu

Családireceptkönyv.hu

Keleti darált húsos rakott krumpli (Szilágyi Balázs)


Írta:

Elk. idő: 1 óra 30
Adag: 6 fö
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


1,5 kg krumpli
0,5 kg darált sertéshús
1 fej vöröshagyma
Besamel mártás 3 dkg vajból
2 dl tejföl
1 tojás
Őrölt és egész római kömény
Őrölt és egész koriandermag
Őrölt és egész mustármag
Kurkuma
Őrölt gyömbér
Csipetnyi görögszéna
Csipetnyi őrölt fahéj
Csipetnyi őrölt szegfűszeg
Babérlevél
Őrölt szerecsendió
Őrölt édeskömény-mag
Őrölt szegfűbors
Néhány szem fekete bors és őrölt bors
4 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:


Tedd fel a krumplit héjában főni hideg vagy langyos vízben. Én a vízbe az alábbi fűszereket tettem: néhány szem bors, 2 db nagyobb babérlevél, néhány szem koriandermag, mustármag és római kömény, és természetesen só.
Forrástól számítva kb. 30 percig főzd, amíg a közepe is puha nem lesz. Amíg a krumpli fő, melegítsd elő a sütőt 200 fokra és készítsd el a darált húsos réteget és a besamelt az alábbiak szerint.
Vágd apróra és egy nagyobb serpenyőben kezd el pirítani a hagymát. Kb. 4-5 perc után, amikor már üveges és elkezd pirulni, add hozzá a fűszereket ízlés szerint és pirítsd kb. fél percig.

Én az alábbi mennyiségeket teszem a húshoz: 2 kávéskanál őrölt római kömény, 1 kávéskanál őrölt koriandermag, fél kávéskanál őrölt mustármag, 1 kávéskanál kurkuma, 1 kávéskanál őrölt gyömbér (vagy ha csípősebbre szeretnéd, akkor friss reszelt gyömbér), csipetnyi őrölt fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, édeskömény-mag és szegfűbors, só, bors valamint néhány szem mustármag és római kömény egészben.
Add hozzá a darált húst, keverd el és időnként megkeverve süsd kb. 10 percig közepes lángon. A cél, hogy a hús teljesen átsüljön ,de még kellemesen szaftos maradjon. A végén morzsolj bele egy kevés görögszénát.
Miközben a hús sül, nekiláthatsz a besamelnek. Hagyományos besamel mártással kezdj 3 dkg vajból, ennek receptjét a linkre kattintva találod.
Ha elkészült a mártás, húzd le a tűzről, és hagyd hűlni néhány percig. Utána keverd simára a tejföllel, végül add hozzá a fűszereket.

Én a következő mennyiségekkel ízesítem: 1 kávéskanál őrölt római kömény, fél kávéskanál őrölt koriandermag, negyed kávéskanál őrölt mustármag, szerecsendió, só.
Ha a krupmli megfőtt, leszűrted és pár percig hagytad kihűlni, akkor hámozd meg és vágd ízlés szerint fél-egy cm vastag karikákra. Utána kezdheted a rakott krumpli rétegzését.
Enyhén kivajazott tűzálló tálba fektess le először egy réteg krumplit. Erre a hús fele jön, arra ismét egy réteg krumpli. A krumplin egy kanál segítségével oszlasd el a besamel harmadát-felét, majd terítsd el rajta a maradék húst. A tetejére krumpli jön, amit locsolj meg a tojással simára kevert maradék besamellel. Tedd az egészet forró sütőbe, és 20-25 perc alatt süsd pirosra a tetejét, ízletesre a belsejét!

Ha még egy kis csavart akarsz neki adni, akkor a középső réteg krumplit helyettesítheted egy nagyobb darab, vékony szeletekre vágott és olajban kisütött padlizsánnal. Én nyáron így készítettem, és az is nagyon finom volt!
Csakúgy, mint a hagyományos rakott krumplit, frissen forrón, langyosan, vagy újramelegítve tálald

Keleti darált húsos rakott krumpli (Szilágyi Balázs)

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Alufóliás burgonya tarjával
Alufóliás burgonya tarjával

A tarját kiklopfoljuk, besózzuk, borsozzuk. Pár perc állás után kevés zsírban kérget sütünk rá (pirítjuk). A burgonyákat meghámozzuk, karikára vagdaljuk,vagy gyaluljuk. A hagymáka...

Elkészítési idő: 45 perc
Nehézség: Könnyű
share
gyümölcsmártás és pirított dara
gyümölcsmártás és pirított dara

A mártás készülhet friss, fagyasztott és konzerv meggyből. Ilyenkor télen értelemszerűen a két utóbbi verzióból válogathatunk. A fagyasztott esetében feltesszük főni annyi vízzel,...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Péter
Töltött káposzta
Töltött káposzta

A vöröshagymát apróra vágjuk, olajon üvegesre pirítjuk és utána rátesszük a karikára vágott lángolt kolbászt és az előző este beáztatott és darabokra vágott füstölt húst, ami lehet...

Elkészítési idő: 2 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar Nyírségi gombócleves, raguleves
Avatar Hargitai Judit Kedvelnék Avatar Szoleczki Zoltán Kedvelnék Avatar Ivett Kedvelnék
Nyírségi gombócleves, raguleves

A húst kockára vágjuk és a megmosott összeaprított, vajon megpárolt hagymákra öntjük, sózzuk, borsozzuk. Kifehéredésig többszöri kevergetés mellett pároljuk. Ez után tegyük rá az...

Elkészítési idő: 140 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk