♥ TÉSZTA:
250 g liszt
100 g enyhén puha vaj, felkockázva
100 g porcukor
egy csipet só
2 tojás
♥ KRÉM :
3 tojássárgája
60 g kristálycukor
20 g liszt
250 ml tej
1 teáskanál vaníliakivonat
♥ TETEJÉRE :
gyümölcsök tetszés szerint
Elmorzsoljuk a lisztet a vajjal, a porcukorral és a sóval, beleütjük a tojásokat is, és sima tésztává dolgozzuk össze. Folpack fóliába csomagolva hűtőbe tesszük, legalább 30 percre, de lehet több is.
Amíg a tészta hűl, elkészítjük a krémet.
A tojássárgákat a cukorral, a vaníliakivonattal és a liszttel simára keverjük. Felengedjük a tejjel és kis lángon folytonos keveréssel besűrítjük. Félretesszük hűlni, időnként megkeverjük.
A tésztát lisztezett felületen 2-3 mm vastagra nyújtjuk, 12 cm átmérőjű szaggatóval köröket vágunk belőle. Ezekkel kibéleljük a kosárkaformákat. Ha van elég ilyen formánk, akkor a vaksütést nagyon egyszerűen megoldhatjuk, minden tésztával töltött kosárba óvatosan belenyomunk egy másik kosárkaformát.
180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük így, majd kivesszük belőle az üres formákat és még 5 percig sütjük a kosárkákat.
Ezután a formából kivéve rácson hagyjuk hűlni őket.
Tálalás előtt megtöltjük a tésztakosarakat a vaníliakrémmel és megrakjuk tetszés szerinti gyümölcsökkel.
♥ a tészta lefagyasztható nyersen, alaposan becsomagolva.
♥ A kisütött kosárkák kihűlés után töltetlenül, jól záródó dobozban szintén eltarthatók.
♥ a kosárkák simán elősüthetők mindenféle sütőpapír-sütőlencse, vagy másik forma belenyomása nélkül is.
♥ A recept Michel Roux Tésztavarázs című könyvéből származik
1. A tésztához a lisztet, a szalalkálit, a cukrot, sót, margarint és tojást kevés tejföllel jól gyúrható tésztává dolgozzuk össze. 2. Három egyforma cipóra osztjuk, és nagy gáz...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz egész tojásokat a cukorral (vaníliással is) kikeverni, belekeverni a kefirt, apránként a sütőporral elkevert lisztet is beletenni. Illik bele: meggy, ribizli, savanyú gyümölcs...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű1. A hozzávalókból tésztát gyúrunk úgy, hogy a csokoládé darabkákat csak a végén dolgozzuk bele. 2. A tésztából diónyi nagyságú gombócokat formálunk, sütőpapírral bélelt tepsire...
Elkészítési idő: kb.: 3/4 óra Nehézség: KönnyűAz élesztőt a meleg tejbe morzsoljuk. Hagyjuk, hogy szétmálljon. A lisztet, tojást, édesítőt, joghurtot egy tálba tesszük, hozzáadjuk az élesztős tejet, jól összedolgozzuk, majd le...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű