8 db csirkecomb
1 közepes fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
3 ek. olaj
só, bors
1 tk. pirospaprika
A csirkecombokat megmosom, megszárítom, majd sózom, borsozom. Egy mély serpenyőbe öntöm az olajat, bőrös részükkel felfelé egymás mellé sorakoztatom a combokat. Közéjük dugom a megpucolt, és félbe vágott hagymát. Az egészet felöntöm annyi meleg vízzel, ami nagyjából a combok feléig ér, beleszórom a pirospaprikát és erős lángon felforralom. Amikor felforrt, közepesre állítom a tűz erősségét, és fedő alatt sülni hagyom a húst. Bő 35 perc után villával átfordítom a combokat, így az eddig felül lévő részük is jobban puhul majd. További 10 percet hagyom fedő alatt rotyogni a combokat, majd ezt követően leveszem a fedőt, és jó 30 perc alatt zsírjára sütöm a húst. Közben megpucolom a fokhagymát.
A sütés utolsó percében még egyszer megfordítom a combokat, így a már megpirult bőrös oldaluk kerül felülre. Fokhagymanyomó segítségével rájuk passzírozom a fokhagymákat, majd meglocsolom őket a húszsírral. Ekkor már el is zárom a lángot, mert nem szeretném megégetni a fokhagymákat. (Aki nem szereti az erős fokhagyma-ízt, az dobja a gerezdeket a főzővízbe. Így az aromájuk belefő a húsba, de nem érződik az ízén.) A fent megadott sütési idő nem törvényszerű, a combok méretétől függ. Villával tudjuk ellenőrizni, hogy mikor vagyunk készen.
Az ananászt levét leöntjük, lecsepegtetjük, nagyon apróra vágjuk. A petrezselymet finomra aprítjuk. A csirkemellet középen elvágjuk, a két fél húsdarabot sózzuk, borsozzuk. A me...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: KönnyűA finomra vágott vöröshagymát egy evőkanálnyi vajon (amit a hideg vajból veszünk el) puhára pároljuk, hozzáadjuk a szeletekre vágott fokhagymát és a megtisztított csirkemájat. Az e...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűCsirkéket vékony szeletekre vágom, sózom,borzosom és lisztbe forgatom. Egy ujjnyi olajban megsütöm és a kész csirkeszeletek egy lábasba teszem. Amikor megsült az összes csirkemell...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű