Tésztához:
50 dkg liszt
25 dkg olvasztott vaj
15 dkg porcukor
5 dkg friss élesztő
0,6 dl tej
1 tojás
csipet só
Karamellához:
3,5 dl tej (3,8%-os)
25 dkg nádcukor
5 dkg vaj
1 t.k. őrölt fahéj
csipet só
A tészta hozzávalóit egy tálba összedolgozzuk, letakarva langyos helyen 1 órát pihentetjük. Ha a tészta megkelt, 32 egyforma részre osztjuk és ezekből apró gombócokat formálunk.
Az ostyasütőt előmelegítjük, majd egyenként aranybarnára sütjük benne az ostyát. Ha egy kész kitesszük egy deszkára és még frissen, míg puha a tészta egy 10 cm átmérőjű kerek szaggatóval formára vágjuk. A deszkán hagyjuk kihűlni, hogy egyenes maradjon.
Míg az ostyalapok sülnek, előkészítjük a karamellkrémet.
A krém hozzávalóit egy kis fazékba tesszük, majd elkezdjük összemelegíteni. Akkor jó, ha gyöngyösre forr. Sűrűn kevergetve addig főzzük, míg szépen besűrűsödik. Kb 45 perc.
A sűrű karamellből egyenletesen elosztva minden második ostyára kanalazunk, majd beborítjuk az üres lapokkal. Kicsit megmozgatva összenyomjuk őket, majd hagyjuk kihűlni.
A túrót áttörjük, a tojásfehérjét kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a vajjal, a sóval, a túróval, a darával összekeverjük, a habbal lazítjuk. Legalább fél óráig állni hagyju...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tésztához a hozzávalókat összegyúrom, majd hűtőben pihentetem fél órát. Közben a gyümölcsöket meghámozom, kisebb darabokra vágom. A vajat és a cukrot abban a lábosban olvasztom f...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű1. A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk, becsomagoljuk fóliába és hűtőbe rakjuk 1 órára. 2. A töltelékhez az áfonyát egy edénybe rakjuk a cukorral és kb. 6-8 percig rotyogtatj...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElőször robotgéppel elkevertem a puha vajat, tojást, füszert, kompótot, és sütőtököt, majd fokozatosan ment bele a lisztes szódabikarbónás keverék. A végén már csak kézzel tudta...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz