menu

Családireceptkönyv.hu

Káposztás kacsa


Írta:

Elk. idő: 2 óra
Adag: 4
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók: 1 kicsi, sovány pecsenyekacsa, 75 dkg savanyú káposzta, 1 hegyes csípős paprika, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 dl tejföl, 3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál csombor (borsikafű), 1 babérlevél, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só, a tepsihez 1 evőkanál olaj.

Elkészítés:


A kacsát kis darabjaira vágom (a combokat kettőbe, a mellet hosszában és keresztben is kettőbe, a hátát ugyancsak kettőbe, a szárnyakat is kettőbe). Minden húsdarabot jól megsózok. Magas falú akkora tepsit, amekkorába a húsdarabok elférnek egymás mellett, olajjal kikenek. A (szükség szerint kimosott és lecsöpögtetett) káposztát a tepsi aljában egyenletesen elterítem. Meghintem a csomborral, rákarikázom a megmosott csípős paprikát és a meghámozott vöröshagymát. Megsózom, megborsozom. A darabokra tört babérlevelet is ráteszem, ezután pedig sorban, egymás mellé ráfektetem a kacsadarabokat. Éles késsel kissé bevagdalom a kacsabőrt, hogy a zsír könnyebben kisülhessen belőle. Befedve betolom a forró sütőbe, és 1 óra 15 percen keresztül közepes lángon párolom. A tejfölben elkeverem a zúzott fokhagymát, kevés sóval és borssal ízesítem, majd rákenem a megpárolódott kacsabőr tetejére. Ezután, fedetlenül annyi időre tolom vissza a sütőbe, hogy szép ropogós pirosra süljön. Persze akkor az igazi, ha csak kacsacombból és kacsamellből készül.

Trükkök, tippek, praktikák:


Akár egy hétig is eláll, és minden melegítés alkalmával jobb lesz, mint általában a káposztás ételek mindegyike.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Borzas csirkemell
Borzas csirkemell

A csirkemelleket felszeleteljük, majd sózzuk, borsozzuk. A megtisztított burgonyát egy konyhai robotgép nagy lyukú reszelőjén lereszeljük. Hozzáadjuk a tojást, belereszeljük a fo...

Elkészítési idő: 90perc
Nehézség: Könnyű
share
RESZTELT CSIRKEMÁJ
RESZTELT CSIRKEMÁJ

A májat megtiszítjuk az inaktól és a hártyáktól. A hagymát felaprítjuk, a zsíron megdinszteljük és hozzáadjuk a fűszereket. Pici, kb. 1 dl vízzel felengedjük és 10 percig főzzük....

Elkészítési idő: 35 perc
Nehézség: Könnyű
share
Csirkecomb - Fetás csirkecombok
Csirkecomb - Fetás csirkecombok

1. A combokat olívaolajban elkevert provence-i fűszerkeverékkel bedörzsölöm, a bőr alá helyenként fokhagymadarabokat helyezünk. 2. A krumpli szeleteket egy tűzálló tálba szórju...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar ROPOGÓSRA SÜLT CSIRKECOMB FŰSZERES KRUMPLIVAL
ROPOGÓSRA SÜLT CSIRKECOMB FŰSZERES KRUMPLIVAL

A csirkecombokat megtisztítjuk, leitatjuk róla a nedvességet, majd bedörzsöljük a sóval. A 4 ek vajat egy tálkában megolvasztjuk, elkeverjük benne a pirospaprikát, a rozmaringot,...

Elkészítési idő: 75 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk