Hozzávalók (18-20 töltelékhez):
• 1 fej savanyú káposzta (kb. 1.2-1.5 kg/drb)
• 1 kg darált disznóhús
• 1 drb közepes füstölt disznó csülök
• 10 dkg rizs
• 1 fej fehérhagyma
• 1 kiskanál csombor
• 1.5 dkg só
• bors ízlés szerint (min. 1 kiskanál)
A hagymát megpucoljuk, minél apróbbra vágjuk,
--A rizst átmossuk.
--A darált húshoz adjuk a rizst, hagymát, és a fűszereket csombort, sót, borsot
-az egészet jól összegyúrjuk, szem előtt tartva, hogy nem feltétlenül a pépesítés a cél.
A káposztáról leszedjük a lapokat
További 4-5 lapot leveszünk, ez a fazék aljába kerül.
--a fazékba középre kerül a csülök, felállítva, körülötte a töltelékek.
A töltelékek kialakítása: a lapokba annyi húst helyezünk, amekkora tölteléket szeretnénk készíteni felcsavarjuk, a két végét az ujjunkkal finoman benyomkodjuk
--Amennyiben szalonnát is szeretnénk belefőzni, azt vékony szeletekre vágjuk, és körben, illetve a töltelékek közé helyezzük.
--Ezek után a megrakott fazakat feltöltjük meleg vízzel – annyi vizet engedjünk rá, amennyi már látszik a tetején, de még nem lepi el. A fazakat lefedjük.
Minél kisebb lángon (hogy ne égjen oda), 2.5-3 órát főzzük, szinte csak pároljuk. Ha a víz elfőne, meleg vízzel pótoljuk. Lehetőleg nem kavargatjuk, hogy a töltelékek egyben maradjanak
Tejföllel, friss kenyérrel fogyasztjuk.
A bacon kivételével a hozzávalókat összedolgozzuk. Fasírtot formázunk és a félbevágott baconnel körbetekerjük. Sütő papírral bélelt tepsibe tesszük , és 180 fokon légkeverős sütőbe...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElkészítése: A húst 3-4 szeletre vágjuk és sózzuk, borsozzuk. A burgonyát felszeleteljük és kiolajozott tepsibe tesszük, rárakjuk a húsokat. A paradicsomlébe keverjük a zúzott f...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hússzeletek mindkét felét sózzuk, borsozzuk. A hőálló tálunk vagy tepsink alját kiolajozzuk, majd néhány teáskanál ketchuppal is megkenjük. Ráfektetjük a húsokat, vékonyan a tete...
Elkészítési idő: 70 perc Nehézség: KönnyűA karfiolrózsákat forró sósvízben 2-3 percig előfőzzük. A zsemlét beáztatjuk a vízbe, majd kinyomjuk és szétmorzsoljuk. Nagyon apróra vágjuk a vöröshagymát, vagy lereszeljük, a fo...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű