(4-6 személyre)
1,5 kg fehérpecsenye egyben
15 dkg füstölt szalonna
40 dkg új fözőhagyma
40 dkg sárgarépa
4-5 dl. száraz vörös bor (ehhez az ételhez a legjobb a kadarka)
só, bors, piros paprika ízlés szerinti mennyiségben
A füstölt szalonnát csíkokra vágjuk. A húsba 2 cm mély "hasadékokat" vágunk és beletesszük a szalonna csíkokat, majd összekötözzük. Megsózzuk, megborsozzuk. Olajjal kikent tepsibe tesszük. Mellé tesszük a csíkokra vágott hagymát és sárgarépát. Azt is megsózzuk, megborsozzuk, és megszórjuk egy kis piros paprikával. Felöntjük 4 dl. vörösborral. Lefedjük alufóliával és 200-220 fokos sütőbe tesszük. Kb. 2-2,5 óráig kell sütni, s közben locsolgatni. Ha nagyon párolog a leve öntsünk hozzá még egy fél deci bort és egy fél deci vizet.
Ha megsült (akkor jó, ha a hústű könnyedén beleszalad a húsba), lefedve hagyjuk kihűlni. Amikor már langyos, vegyük ki a tepsiből, tekerjük be az alufóliába, amivel korábban lefedtük, és tegyük be a hűtőbe. Amikor teljesen kihűlt, akkor szeleteljük vékony szeletekre.
Készítsünk hozzá frissen egy nagy adag, vegyes salátát (fejes saláta, kígyóuborka, paradicsom, reszelt sárgarépa, metélőhagyma, vagy finomra vágott újhagyma, só, olíva olaj borecet – s az egész összekeverve) s már kész is az ebéd vagy a vacsora.
Kínáljuk hozzá ugyanazt a vörös bort, amit a pároláshoz használtunk. Nagyon finom lesz!
A marhapofát éjszaka pácoljuk /lehet nappal is/ majd annyi zsírban ami bőven ellepi - 10-12 órán keresztül 80-90 fokos sütőben konfirmáljuk.
Elkészítési idő: 12 óra Nehézség: KönnyűA kenyérnek vágjuk le a héját, a belét kockázzuk össze. A hagymát pucoljuk meg, reszeljük le. A lereszelt hagymát – a levével együtt – öntsük a kenyérre, forgassuk vele össze. H...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA raguval kezdünk: egy lábasban olajat hevítünk, amin megpárolunk egy fej finomra vágott vöröshagymát. Rádobjuk a 2 gerezd finomra vágott fokhagymát, tekerünk rajta egyet és jöhet...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA húst és a fehér szalonnát apróra ledaráljuk. Ezután bot mixerrel pépesítjük, majd belekeverjük a sót és a borsot, mellyel jól összedolgozzuk. A fokhagymát összetörjük és beletes...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes