menu

Családireceptkönyv.hu

EFÁNIA VAGDALT AFRIKAI HARCSÁBÓL


Írta:

Elk. idő: 40 perc
Adag: 4-6 adag
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


1 kg szarvasi afrikai harcsa filé
4 db keményre főtt tojás
3 evőkanál nyers darált paprika
2 csokor petrezselyem
1 kis fej hagyma
10 dkg császárszalonna

Elkészítés:


Először daráljuk le a szarvasi afrikai harcsa filét.
Majd a szalonnát vágjuk kockákra és serpenyőben kezdjük el lassan melegíteni. Közben vágjuk össze a hagymát apróra. Amikor a szalonna zsírján már lehet sütni, dobjuk rá a hagymát. Nem kell pirítani, kb. egy percig közepes hőmérsékleten melegítsük őket össze.
Ha kihűlt, adjuk a darált afrikai harcsához. Keverjük össze a nyers darált paprikával és az apróra vágott petrezselyemmel.
Hevítsük elő a sütőt 180 fokra. A massza egyik felét tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire és formáljunk belőle csónakot. Ültessük bele a 4 pucolt keményre főtt tojást úgy, hogy 1 cm távolság legyen köztük.
Majd a massza másik felével fedjük be és formáljuk meg a Stefánia rudat. Enyhén olajos kézzel könnyebb szép egyenletesre formázni, és még azt is érezzük, hogy hol több a massza, hol kevesebb.
Sütés előtt klasszikus módon, házilag darált kenyérrel szórjuk meg (elhagyható). A forró sütőben 25 percig süssük, majd hagyjuk bent kihűlni

Trükkök, tippek, praktikák:


A receptet köszönjük Stiller Tamásnak, a chef a családban szerzőjének.

EFÁNIA VAGDALT AFRIKAI HARCSÁBÓL

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Halételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Lepényhal, rácosan
Lepényhal, rácosan

Ahogy készült: Héjában főztem meg a krumplit,majd felkarikáztam a jénaiba A halszeleteket elősütöttem olajon,betekertem bacon szalonnába és rárakosgattam a krumplira A szokásos...

Elkészítési idő: 1,5 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Erika
Marokkoi csipős hal(sütőm titka)
Marokkoi csipős hal(sütőm titka)

Egy fel hagymat 5 ek olivaolajon megfonnyasztunk,hozzaadunk 6-7 cikk fokhgaymat, 1 kaliforniai paprikat csikokra vagva. Par percig egyutt dinszteljuk, majd hozzaadunk 3 kockara vag...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Vajhal vargányagombás rizottóval
Vajhal vargányagombás rizottóval

A vajhalat kb. 3 cm-es darabokra szeleteljük. Sózzuk, enyhén borsozzuk, rászórjuk a reszelt citromhéjat és meglocsoljuk pár csepp vaníliaeszenciával. Óvatosan átforgatjuk és egy f...

Elkészítési idő: 50 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Halas krokett
Halas krokett

A főtt krumplit és a halat összetörjük. Belekeverjük a tojásokat, a hagymát, fűszereket. Jól összegyúrjuk és kézzel, kerek pogácsákat formázunk. Nyeles serpenyőbe annyi olajat öntü...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk