● 3 egész libacomb
● 2 közepes méretű savanykás alma
● 2 nagy fej hagyma
● 1 teáskanálnyi majoránna
● 1 teáskanálnyi kakukkfű
● só, bors
A libacombokat alaposan mossuk meg, és még vizesen dörzsöljük be sóval, és szórjunk rá borsot. A római tálat – natúr cseréptál, nem mázas! – áztassuk be 20 percre. Addig hámozzuk meg az almát, vágjuk négyfelé, vegyük ki a magházát, és pucoljuk meg a hagymát, és vágjuk négyfelé. Ezután tegyük bele a libacombokat az almát és a hagymát a beáztatott római tálba, majd szórjuk meg majoránnával és kakukkfűvel. Nem kell alá pluszzsiradék, mert a libából bőven csorog ki zsír, és a tál elég nedvességet szívott magába ahhoz, hogy az alma és a hagyma ne égjen le. A tálra rakjuk rá a tetejét, és nem előmelegített sütőben 180 Celsius-fokon süssük 3 órán át. Amikor a hús már megpuhult, vegyük le a tál tetejét, és legfeljebb fél óráig pirítsuk még, de ügyeljünk rá, hogy az alma és a hagyma ne égjen meg!
Mikor a combok szép pirosak, szedjük ki őket egy tálra, az alma- és hagymadarabokat pedig két evőkanálnyi libazsírral turmixoljuk le, a pépet pedig szedjük rá a húsra. Párolt vöröskáposztával és/vagy krumpligombóccal tálaljuk. Nagy melegben jól csúszik mellé egy pohár száraz hárslevelű.
Egyszerűen elkészíthető, ám fenségesen finom ez recept. A libacomb önmagában is rendkívül ízletes, és a hagyományos sütőedény mellett ez az almás-hagymás körítés, meg persze az illatos fűszerek mindent kihoznak belőle, amit lehet.
A húst vágjuk apró kockára, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk állni egy kicsit. 4 evőkanál tejfölt, a tojásokkal, liszttel, a sóval, a borssal, a petrezselyemmel, 15 dkg reszelt sajt...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA lisztet a fűszerekkel és a zúzott fokhagymával összekeverjük. A csirkemell szeleteket beleforgatjuk a fűszeres lisztbe és a kivajazott tepsibe egymás mellé lerakjuk. A maradék...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csirkemellet falatnyi darabokra vágom, locsolok rá friss citromlevet, megsózom, adok hozzá 2 g zúzott fokhagymát, reszelt friss gyömbért, őrölt csilit, római köményt, garam masal...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: KözepesA vöröshagymát apróra vágjuk,olajon átfuttatjuk. Rátesszük a csirkemell csíkokat,sózzuk,borsozzuk,majd a fokhagymát,ízlés szerint a csípős paprikát és a curryport. Kevergetjük és h...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű