menu

Családireceptkönyv.hu

Piszke csokitortája


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:



: (24 cm-es formához)

kekszalap:
10 dkg zabkeksz (Győri Édes)
10 dkg mogyoró
2 ek. porcukor
3 ek. kakaó
6 dkg olvasztott vaj

csokikrém:

25 dkg étcsoki
3 dl tejszín
2 egész tojás
1kk. vaníliakivonat
csipet só

máz:
5 dkg étcsoki
2 ek. tejszín
1 ek méz
1 ek. víz

Elkészítés:


A sütőt 175 fokra előmelegítettem
A kekszalaphoz mindent betettem egy aprítóba, és addig daráltam, amíg a mogyoró is egészen apró szemű lett a keverékben; hozzáöntöttem az olvasztott vajat, elkevertem és a kapcsos tortaformába egyengettem úgy, hogy 3 centis pereme is legyen. 10 percig sütöttem az alapot 175 fokon, rácsra téve kihűtöttem.

A krémhez a tejszínt felforraltam, a felaprított csokira öntöttem és pár perc állás után egy kanállal simára kevertem. Beleütöttem a két tojást, hozzáadtam a vanília kivonatot, sót, összekevertem, igyekezve, hogy ne verjek bele sok levegőt, mert akkor ronda buborékos lesz majd a süti teteje. (A kekszalapra öntöttem a krémet és 175 fokon 20 percet sütöttem. (Ha sok a buborék, egyszerűen óvatosan az asztallaphoz kell csapkodni a formánkat párszor mielőtt a sütőbe tennénk.) A sütés végére kicsit megemelkedik a krém, de a hűlés során szépen visszalapul.

A mázhoz a tejszínt a vízzel és a mézzel felforrósítottam, az aprított csokira öntöttem, simára kevertem. A kihűlt torta közepére öntöttem, körbeforgattam a formát - ha ez jól sikerül, nem is kell semmivel hozzányúlni, szépen, fényesen, egyenletesen és hajszálvékonyan terül el a torta tetején.

Trükkök, tippek, praktikák:


Cukor összesen csak 4 dkg van az egész tortában, abszolút diétás, főleg, hogy egy vékony szelet után 3 napig nem kíván az ember lánya csokoládét egyáltalán. Esetleg... még egy kicsi szeletet ebből a sütiből.

Hűtőbe ne tegyük, a ganache krém kemény lesz; tökéletes úgy kb. 2 órai pihentetés után, akkor még szebben vágható.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Lekváros muffin dióval
Lekváros muffin dióval

Előmelegítjük a sütőt kb. 200 fokra, a muffinformákat kibélelem muffinpapírokkal. A lisztet elkeverjük a cukorral, sütőporral és a sóval. A tejet simára elkeverjük a tojással és az...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
Írta: jaci
 citromos kuglóf
citromos kuglóf

1. A vajat először a porcukorral, majd a vaníliás cukorral, a citromlével és a reszelt citromhéjjal habosra keverjük. A tojásokat egyesével hozzáadjuk. A lisztet, a sütőport belesz...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Meggyes sztracsatella
Meggyes sztracsatella

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Ilka
Forditott almatorta - TCM
Forditott almatorta - TCM

A tészta hozzávalókat gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd háromnegyed órára hűtőbe tesszük. A töltelékhez egy lábasban összeolvasszuk a vajat a cukorral, kb 7 perc alatt arpn...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk