menu

Családireceptkönyv.hu

Sonkatekercs


Írta:

Elk. idő: 1 óra
Adag: 18 tekercs
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


Hozzávalók a tormás tekercshez:

10 dkg vaj
10 dkg ecetes torma
2,5 dkg liszt
1,5 dl főzőtejszín
1 dl tej
só, bors ízlés szerint

Hozzávalók a tojásos tekercshez:

10 dkg tejszínes krémsajt
2 főtt tojás
borsónyi mustár
csipetnyi porcukor
pár csepp citromlé
só, bors ízlés szerint

Hozzávalók a körözöttes tekercshez:

15 dkg tehéntúró
2 dkg vaj
2 szál petrezselyem
1 evőkanál tejföl
1 apró fej vöröshagyma
kevés pirospaprika
csipetnyi köménymag

Elkészítés:


Csomagold ki a pulykasonkát, és helyezd a szeleteket egy tányérra, hogy kéznél legyenek.

A tormás tekercshez a vajat felezd meg, egyik részét egy lábasban olvaszd meg. Keverd bele a lisztet, add hozzá a tejet és a tejszínt, de mindezt apránként, hogy ne váljon csomóssá. Sóval, borssal ízesítsd, majd tedd félre, hogy kihűljön. A vaj másik felét a tormával keverd össze, majd az egészet dolgozd bele a vajas masszába.

A tojásos töltelékhez a megfőtt tojásokat törd össze egy villa segítségével. Keverd hozzá a krémsajtot, a mustárt, a porcukrot, illetve a citromlevet, ezután pedig sóval, borssal is szórd meg, a szájízednek megfelelően.

Elektromos habverővel keverd össze a masszát - ha száraznak ítéled, akkor még egy kicsi krémsajttal vagy akár egy kis tejföllel is rásegíthetsz.

A körözöttes töltelék elkészítéséhez a túrót törd össze alaposan egy villágval. Add hozzá a szobahőmérsékletű vajat, a tejfölt, a felaprított hagymát és petrezselymet, majd keverd össze. Ízlés szerint sózd, borsozd és szórd bele a pirospaprikát, valamint a köményt.

A tekercsek elkészítése nagyon könnyű. Fogj egy szelet sonkát, fektesd le egy tányérra, majd kanállal adagold a szélére az adott masszát. Szorosan tekerd fel, és úgy rakd le, hogy ne tudjon szétnyílni. Célszerű fogyasztás előtt egy-két órára hűtőbe tenni, hogy a megszilárdult töltelék összetartsa a finomságot.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Saláták / Hidegtálak,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Vegán görög padlizsánsaláta
Vegán görög padlizsánsaláta

A padlizsánt faszénparázson vagy a forró sütőben, gyakran forgatva puhára sütik. A bőrét még forrón lehúzzák, húsát felszeletelik. A zúzott fokhagymával, a megtisztított, apróra vá...

Elkészítési idő: 45 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Jolánka
Tojásos tekercs
Tojásos tekercs

Egy közepes méretű tepsit alufóliával kibélelünk, az olajjal kikenjük, majd a sütőben felforrósítjuk. A tojásokat felverjük, beletesszük a lisztet, tejfölt, sót, borsot -mintha rá...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Bogi
Savanyúkáposzta-saláta tökmaggal
Savanyúkáposzta-saláta tökmaggal

A hagymát apróra vágjuk, a sárgarépát és a zellert lereszeljük. A tökmagot vagy napraforgót serpenyőn, olaj nélkül, szárazon megpirítjuk. A káposztát lecsöpögtetjük (ha túl sós len...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Csirkés saláta joghurtos öntettel
Csirkés saláta joghurtos öntettel

A csirkemellet grillen megpirítjuk, majd csíkokra szeleteljük. A káposztát csíkokra vágjuk és megsózzuk, hagyjuk állni amíg a többi hozzávalót is előkészítjük. A zöldségeket me...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk