3 tojás
– 120 gramm fehér csokoládéra
– 120 gramm sótlan, krémtúróra
Elkészítés:
Válasszuk szét a tojások sárgáját a fehérjéktől. A fehérjéket tegyük be a hűtőbe. A sütőnket állítsuk be 170 Celsius fokra. Gőz felett olvasszuk meg a fehér csokoládét, folyamatosan egy fakanállal kevergetve. Adjuk hozzá a krémtúrót és a három tojás sárgáját, jó alaposan dolgozzuk össze.
Vegyük ki a hűtőből a tojásfehérjéket, egy robotgép segítségével verjünk kemény habot belőlük. Ennek negyedét adjuk hozzá a csokis, krémtúrós masszához, keverjük össze. Ezután a többi tojáshabot is adjuk hozzá óvatosan, finoman kevergetve a tésztaalaphoz.
Vegyünk elő ezután egy tepsit, béleljük ki sütőpapírral, és kenjük be kevés olajjal. Töltsük bele a tepsibe a tésztánkat, kissé ütögessük meg, hogy a massza szépen elhelyezkedjen és a légbuborékok is kijöhessenek. Egy nagyobb edénybe, amibe a tepsi is belefér, öntsünk némi vizet, tegyük bele a tepsit és 15 perce mehet be az előmelegített sütőbe.
Ezután zárjuk el a tűzet, de még 15 percet hagyjuk ott a tésztát. Készen is van, vegyük ki és hagyjuk meghűlni. A finomságra szórhatunk még porcukrot, vagy meghinthetjük manduladarabkákkal.
Hagymát szálasan szottyaszt (20-30 perc) Hozzá sonka, szalonna, fedő nélkül nagyobb lángon 4-5 percig pirít Hozzá a hámozott paradicsom Összefőz, amíg a paradicsom el nem oszlik...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tepertőt összeaprítjuk aprítógépben vagy ledaráljuk. Majd hozzátesszük a vékonyra darabolt hagymát, a főtt kemény tojásokat, és az összes többi hozzávalót . Jól összedolgozzuk...
Elkészítési idő: 10 perc Nehézség: KönnyűA karfiolt aprítógépben egészen apró morzsára daráljuk. Az összes többi hozzávalóval összegyúrjuk. A masszát nedves kézzel belenyomkodjuk a pizzasütő tepsibe. 20 percre betessz...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűEgy lábasban felhevítjük az olajat, és félig puhára dinszteljük a vékonyra szeletelt hagymát, reszelt gyömbért és fokhagymát. Hozzáadjuk a fűszereket: a kurkumát, római köményt, ko...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű