-70 dkg liszt
- 14 g Instant élesztő
- 1,5 dl langyos cukros víz az élesztő felfuttatásához és még annyi langyos víz,amennyit a liszt felvesz. kb 2,5 dl- ez liszt függő-
- 1 evőkanál só- én tengeri sót használok,nagyon gyenge-
- 3 evőkanál étolaj
- 1-1 tk fokhagymapor és vöröshagyma por- ha egész van reszeljétek bele,úgy is jó
Kelesztőtálban állítottam össze,majd beraktam a dagasztó gépbe 10 percre.Lehet ezt kézzel is. Akkor jó,amikor szép fényes és nem ragad.Aztán kivettem és
20 percet kelt,meleg helyen majd kinyomkodtam a levegőt belőle-ezt szinte hallani is- ,egy kicsit áthajtogattam és egy sütőpapírral bélelt edénybe tettem. Vízzel spricceltem be a kenyeret és az edény tetejét. Hagytam 30 percet megint meleg helyen. A kenyér tetejét liszttel beszórtam és bevagdostam.
A tűzhelyet felcsavartam 240 fokra és betettem a kenyeret. Míg felmelegedett az 50 fokról -ennyire volt állítva,hogy meleg helyen keljen- addig is kelt. 20 percig sütöttem és levettem a tetőt.A hőt vissza állítottam 200 fokra. Fél órát így sült és kivettem az edényből papírral együtt,a rácsra tettem és vissza toltam . Nekem még kellett 15 perc,hogy piruljon az oldala is.
Kivettem a sütőből és lespricceltem vízzel,kiraktam az udvarra.Ropogós,nagyon könnyű,isteni kenyér lett belőle
A krumplit felkockázom, a hagymát karikákra vágom. A vajat megolvasztom, megfuttatom rajta a krumplit és a hagymát, felöntöm a levessel, és a zöldségek puhulásáig főzöm. Az egészet...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA gyümölcsbefőttek levét egy nagy üvegedénybe öntjük, jól lecsöpögtetjük, hozzáadjuk a kétféle cukrot, a fahéjat, a tejszínt és a tejet. Alapos keverés után belehelyez...
Elkészítési idő: 6 fő Nehézség: KönnyűElkészítése: A tojásfehérjéből a cukorral kemény habot verünk, a forró vizet kanalanként adjuk hozzá, majd a citromlét is keverjük bele. Hozzáadjuk a lisztet és a kókuszreszelék...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű