Családireceptkönyv.hu

Töltött burgonyaladik bolognai módra


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


8 közepes db burgonya
20 dkg darált sertéshús
1 kávéskanál köménymag
2 db babérlevél (kisebb)
1 közepes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
fűszerpaprika ízlés szerint
fehérbors ízlés szerint
oregánó ízlés szerint
só ízlés szerint
1 teáskanál cukor (szükség szerint)
20 dkg konzerv paradicsom (hámozott)
2 ek napraforgó olaj
A tetejére
10 dkg trappista sajt (reszelt)
1 db tojássárgája

Elkészítés:


A burgonyákat alapos mosás után héjában megfőzzük. A vízbe tesszük a köménymagot, a babérlevelet és 1 evőkanál sót.
Amíg a krumpli fő, addig elkészítjük a darált húst bolognai módon. Kevés olajat öntünk az edénybe, belereszeljük a megtisztított vöröshagymát, áttörjük bele a fokhagymagerezdeket. Kicsit dinszteljük, majd rádobjuk az előzőleg jól átmosott darált húst. Sózzuk egy kicsit, és addig pirítjuk a húst, amíg a leve elfő. Ekkor beletesszük a feldarabolt hámozott paradicsomokat, paradicsomlevet, befűszerezzük (bors, pirospaprika, oregano), és egy csipetnyi cukorral is megszórjuk. Alaposan összerottyantjuk, ha még úgy ítéljük, sózzuk meg.
A krumplit a forrástól számított kb. 20 percig főzzük, leszűrjük, még melegen meghámozzuk, kissé hűlni hagyjuk.
A burgonyák aljáról levágunk egy kis darabot, hogy ne billegjenek. Tetejükről pedig levágjuk a kalapkájukat. Belsejüket kivájjuk, megtörjük.
A kész bolognai húsba belekeverjük a megtört krumplit, s megtöltjük vele a „ladikokat”.
Kivajazott tűzálló tálba sorakoztatjuk a „ladikokat”, lefedjük alufóliával, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 percig sütjük. Levesszük az alufóliát, a kalapkákat megkenjük tojássárgájával, és megszórjuk a reszelt sajttal, és pirulásig sütjük még.

Töltött burgonyaladik bolognai módra

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Kata
Sajtos burgonyafasírt
Sajtos burgonyafasírt

A burgonyát meghámozzuk, felszeleteljük és sós vízben megfőzzük. Leszűrjük és összetörjük. Kicsit hagyjuk hűlni, majd a tejjel jól összekeverjük, beledolgozzuk a tojásokat, a resze...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Sajtos-tejfölös csirkemell rizzsel, zöldségekkel
Sajtos-tejfölös csirkemell rizzsel, zöldségekkel

A csirkemellet felszeleteljük, enyhén kiklopfoljuk. Mindkét oldalát kissé besózzuk, őrölt borssal megszórjuk. Egy hőálló tálban elkeverjük a tejet a tejföllel. Beleszórjuk a zúzott...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Kitti
Rakott kelkáposzta
Rakott kelkáposzta

◾️A káposztát 4 részre vágjuk, a torzsát kiszedjük és sós vízben puhára főzzük a kelbimbóval együtt. ◾️A hagymát felkockázzuk, megpirítjuk, fűszerezzük, majd hozzáadjuk a húst és...

Elkészítési idő: 80 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk