12 db (vastaghéjú) citrom
1 l alkohol (96%-os)
600 ml víz
300 g kristálycukor
1 citrom leve elmaradhat. sőt az eredeti receptben nem is szerepel.
A citromokat alaposan megmosom és megszárítom. A héját egy zöldséghámozóval lefejtem, úgy, hogy a héján belül ne maradjon fehér rész, mert a likör ettől keserű lesz. (Ez
nagyon fontos, ezzel ugyanis az egész munkánk kárbaveszhet. Ha mégis marad rajta, azt éles késsel el kell távolítani.)
Most egy nagy öblös üvegbe beleteszem a citromhéjat és ráöntöm az alkoholt. (Nem szükséges az öblös üveg, bármibe bele lehet tuszkolni, amiből aztán könnyen kiönthető.) Lefedem, majd beteszem a kamra polcára. Néhányszor érdemes átkeverni, majd megnézegetni, de ha “ottfelejtjük”, az sem baj. Sőt az sem gond, ha 4 hétre felejtkezünk meg róla.
3 hét múlva a vízből és a cukorból szirupot főzök. Hagyom kihűlni, majd egy szitán átszűröm az alkoholt, a citromokból is kinyomkodom a bennemaradt folyadékot. Hozzáöntöm a kihűlt cukorszirupot. Ezek után hozzá lehet adni – szűrve – egy citrom levét, tapasztalatom szerint ez jót tesz a likőrnek.
Az üveget lezárom és beteszem a fagyasztóba.
Ebből a mennyiségből úgy 1,6 l, 40% alkoholtartalmú citromlikőrt kapunk.
Összekeverjük, hűtjük
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűÖsszekeverjük
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hozzávalókat egy pohárba tesszük.
Elkészítési idő: 10 perc Nehézség: Könnyű