Hozzávalók:
2 tojás
8 dkg cukor
8 dkg liszt
1 cs. vaníliás cukor
1 tk. sütőpor
2 ek. víz
A joghurtos krémhez:
3 pohár joghurt
4 ek. porcukor
10 dkg mascarpone
2 dl tejszín
3 ek. zselatin
konzerv őszibarack
A barackzseléhez:
1 őszibarackkonzervből 3 fél barack (többi megy a tetejére)
Az őszibarack konzerv leve
1 ek zselatin
A tojásokat ketté választjuk. A tojásfehérjét habbá verjük. A tojás sárgáját a vízzel és a cukorral habosra keverjük a vízzel, hozzáadjuk a vaníliáscukrot, majd a sütőporral elkevert lisztet. Végül beleforgatjuk a fehérjehabot is. Óvatosan, hogy a hab ne törjön össze.
A tésztát, sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben 180 fokon tűpróbáig sütjük.
Az egyik pohár joghurtba belekeverjük a zselatint, és lassú tűznél feloldjuk benne. A többi hozzávalót (a tejszín kivételével) habverővel összekeverjük, majd belekeverjük a zselatinos joghurtot is. A tejszínt habbá verjük, és a joghurtos keverékbe forgatjuk. A joghurtos krémet az időközben kihűlt, sütőpapírtól megszabadított, de a tortaformába visszatett tortalapra öntjük. 4-5 db konzerv barackot apró kockára vágunk és a joghurtos krémbe szórjuk.
A tortát hűtőbe tesszük, hogy a krém megdermedjen.
Elkészítjük a barackzselét.
A megmaradt barackokat a konzerv lével összeturmixoljuk. Elkeverjük benne a zselatint, és lassú tűzön addig melegítjük, míg az teljesen feloldódik benne.
Majd langyosra hűtjük, és ráöntjük az időközben már kihűlt krémre.
Tálalásig hűtőbe tesszük, hogy szépen megdermedjen.
Könnyed és finom gyümölcsös torta.
Piskóta Először a piskótát készítjük el, ami nálam a szokásos és jól bevált vizes piskóta volt. Egy 24 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, a sütőt melegítsük elő...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűMelegítsd elő a sütőt fokra. Válaszd szét a tojásokat, egyik tálba tedd a fehérjéket, másikba a sárgájákat. Keverd habosra a cukrot a tojások sárgájával, amíg halvány és sűrű nem...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűFür die Waldviertler Mohntorte zunächst Butter, Zucker, Vanillezucker und Dotter schaumig rühren. Den gemahlenen Mohn, geriebene Nüsse, Rum und Zimt untermengen. Das Eiklar steif s...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA joghurtot a zselatinnal és a cukorral megmelegíteni. Tejszínt felverni, amikor kihűlt a joghurt hozzáforgatni. A torta aljába helyezett babapiskótára gyümölcsöt szórni és ráönt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű