Családireceptkönyv.hu

Karácsony 🎄

Burgonyás csavart


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


50 dkg finomliszt, 2,5 dkg élesztő, 2,5 dl tej, 2 ek tejföl, 1 tk cukor, 2 kk só, 15 dkg főtt-áttört burgonya, 0,5 dl olaj, + a tetejére szezámmag, mák, lenmag ízlés szerint

Elkészítés:


1. A kenyérsütő tartályába szép sorban belemérem a hozzávalókat.

2. Először a folyadékokat, majd a lisztet és a többit. Nálam az élesztő a tetejére kerül.

3. Beindítom az dagasztó-kelesztő programot.

4. Nem hagyom végig menni, csak addig, míg a kenyérsütő hallhatóan dolgozik. Mikor leáll, és már pihentetni, keleszteni kezdi a tésztát, én kiveszem egy tálba, letakarom, és úgy hagyom egy órán át pihenni. Ez idő alatt alaposan megnő.

5. Enyhén lisztezett felületen kicsit átgyúrom, majd lemérem és nyolc részre elosztom. 12 dkg-os tészták jöttek ki belőle.

6. Minden gombócot egyenként kb. 50 cm hosszú rúddá kell sodorni, majd U alakúra hajtva összetekerni a szálakat.

7. Így nyolc fonatot kapunk, amit egy sütőpapíros tepsire téve hagyok még pihenni egy jó húsz percet.

8. Ez idő alatt bemelegszik a sütő is.

9. A fonatokat megspriccelem vízzel, megszórom a magokkal és már mehet is a sütőben.

10. Kb 25 perc alatt sültek aranybarnára.

Burgonyás csavart

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Péksütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Anikó
Fokhagymás kenyér rudacskák
Fokhagymás kenyér rudacskák

Az élesztőt a langyos vízzel, a cukorral összekeverem. Hozzáadom a lisztet, zsírt és jól összedolgozom, hagyom egy 15-20 percet pihenni. (Ha van kenyérsütő géped, nyugodtan dobj be...

Elkészítési idő: 2 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Diána
Túróstáska -  szafi
Túróstáska - szafi

A tésztához mérjük ki a hozzávalókat, keverjük össze mindet a liszten kívül – végül dolgozzuk el benne a lisztet is. Várjunk 5 percet. Addig keverjük össze a túrókrém hozzávalóit....

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar
Írta: Tünde
Kókusztejes briós (Limara Péksége)
Kókusztejes briós (Limara Péksége)

Kenyérsütőgép segítségével megdagasztjuk a tésztát, majd kelesztőtálban duplájára kelesztjük. Ha szép hólyagosra kelt, 12 egyforma darabra vágjuk, majd egyenként kb. 40 cm hosszú r...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Veres Gabi
Bazsalikomos hajdinalepény
Bazsalikomos hajdinalepény

A hajdinát megmossuk, és bő félórára meleg vízbe áztatjuk. Ezután sós vízben megfőzzük és lehűtjük. Hozzákeverjük a lisztet, a tojást és a tejet, sózzuk, borsozzuk, és apróra vágot...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk