2 ek. olívaolaj
1 nagy fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
3 db paradicsom
2 db tv paprika
¼ kaliforniai paprika
½ főzőtök
½ padlizsán
3 db tojás
2 tk. fűszerpaprika
só
őrölt fekete bors
morzsolt oregánó
Először megtisztítjuk és összevágjuk a hozzávalókat. A vöröshagymát félkarikára, a fokhagymát apróra, a paprikát, paradicsomot, tököt, padlizsán pedig egyforma méretű kockákra.
Felkockázzuk a feta sajtot is. Finomra vágjuk a petrezselymet és a friss bazsalikomot. Az újhagymát pedig felkarikázzuk.
2. Olajat forrósítunk, melyben rövid ideig dinszteljük a hagymát. Majd tűzről lehúzva megszórjuk fűszerpaprikával, elkeverjük és hozzáadjuk a felkockázott paprikát, paradicsomot, padlizsánt és tököt. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk oregánóval is. Elkeverjük, majd kb. 6 percig lefedve pároljuk. A lényeg, hogy a zöldségek ne puhuljanak meg teljesen, mert a sütőben kell tovább puhulniuk.
3. 6 perc után hozzáadjuk a fokhagymát majd egy cserépedénybe vagy más hőálló tálba öntjük az előkészített lecsót. Merőkanál segítésével három mélyedést készítünk a lecsóba, melybe három egész tojást teszünk nyersen. A tojásokat enyhén megsózzuk, majd 200 C fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük, amíg a tojás megfő. A tojásnak kissé krémesnek kell lennie, a zöldségeknek pedig roppanósnak.
Félidőben megszórjuk a lecsó tetejét a kockázott feta sajttal is.
4. A sütőből kivéve megszórjuk az újhagymával, petrezselyemzölddel és a friss bazsalikommal.
Egy serpenyőben olajat hevítünk, amin megfonnyasztjuk az apróra felkockázott vöröshagymát. Hozzászórjuk a tarhonyát és a karikára vágott kolbászt - kb. 5 perc alatt egy kicsit meg...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: KönnyűA krumplit héjában megfőzzük. A darált húst olajon pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, felöntjük a tejszínnel. Hagyjuk főni kicsit, ha kell, öntsünk rá egy kis vizet.Hozzákeverjük a tejfö...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: KönnyűA burgonyát meghámozzuk, egészben, sós vízben megfőzzük. Nem kell teljesen puhára, mert még sülni fog a sütőben Ha a burgonya kihűlt, vékony karikára szeleteljük. A bacon szalonn...
Elkészítési idő: 70 perc Nehézség: Könnyű