Kekszes alap:
1 csomag édes zabkeksz (215 g)
10 dkg margarin
Töltelék:
25 dkg mascarpone
25 dkg tejföl
20 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom leve és reszelt héja
3 tojás
Eperzselé:
5-6 szem eper
1 ek cukor
1 csomag vaníliás cukor
reszelt citromhéj
2,5 dl víz
1 csomag tortazselé
Először egy 24 cm-es tortaformát kívülről vonjunk be többrétegű alufóliával, majd a belsejét béleljük ki sütőpapírral.
A zabfalatokat morzsoljuk össze. A margarint (v. ízlés szerint vajat) hevítsük fel, majd öntsük hozzá a morzsalékos kekszhez. Ezután alaposan keverjük össze, öntsük bele a tortaformába, és a tenyerünkkel egyenletesen lapogassuk el.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 10 percig. Ezután vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni, mielőtt beletöltenénk a tölteléket.
Tegyük egy keverőtálba a mascarponét, a tejfölt, a cukrot, a citrom levét és reszelt héját, majd alaposan keverjük össze.
Ezután egyesével adjuk hozzá a tojások sárgáját, és mindegyikkel szintén keverjük alaposan össze a masszát.
A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a krémes masszához. Végül a kihűlt, kekszes alapra óvatosan öntsük rá.
Egy tepsibe helyezzük bele a megtöltött tortaformát. Ezután öntsünk a tepsibe annyi meleg vizet, hogy félig ellepje a belehelyezett, fóliába csomagolt tepsit.
Ezután helyezzük vissza a meleg sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük (pároljuk) 60 percig a tortát. (Amikor a teteje már kezd szép színt kapni, egy sütőpapírral takarjuk le, nehogy túlbarnuljon. Én légkeverésnél 150 fokon, 60 percig sütöttem.)
A sütési idő letelte után kapcsoljuk ki a sütőt, majd résnyire nyissuk ki a sütő ajtaját, és így hagyjuk a tortát kihűlni.
Az apróra feldarabolt epret tegyük bele egy edénybe, majd öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot és a reszelt citromhéjat, majd forraljuk fel.
Amikor felforrt, mérsékeljük a hőfokot, majd főzzük kb. 10 percig. Ezután egy szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele a zselébe.
Az eperléhez ezután állandó keverés mellett adjuk hozzá a tortazselét, majd keverjük simára.
Ezután tegyük vissza a tűzre, és forraljuk fel. Amikor elkezd forrni, állandó keverés mellett főzzük egy percig, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk langyosra hűlni.
A teljesen kihűlt torta tetejére öntsük rá az éppen csak langyos zselét, majd mielőtt megdermedne, a tetejét rakjuk ki félbevágott eperszemekkel. (Ameddig a zselé hűl, addig készítsük elő az eperszemeket, hogy gyorsan tudjunk dolgozni, mielőtt a zselé teljesen megdermed.)
Tálalás előtt éles késsel szeleteljük fel a tortát, majd úgy kínáljuk.
Krém : 4 db tojássárgája 1 csomag vaníliás pudingpor 2 csomag vaníliáscukor ( nálam 2 tk. vaníliaesszencia) 8 dkg cukor ( nálam fruktóz) 4 dl tej 15 dkg vaj Tete...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. Egy 40*30 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral. A massza 1/3-át a tepsire simítjuk, majd el...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesElkeverjük a tészta száraz hozzávalóit, hozzáadjuk a tojássárgáját, a vajat és végül a mézet. Összegyúrjuk és legalább 2-3 órát hűtőben pihentetjük. A pihentetés után lisztezett m...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElkészítés: A lisztet keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a sót, a sütőport és a vizet. Gyúrjuk össze, s ha a tészta félig összeállt, adjuk hozzá az olajat Gyúrjuk simára. Formázzu...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű