- 20 dkg lencse,
- 5 dkg húsos füstölt szalonna,
- 1 közepes fej vöröshagyma,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 20 dkg vegyes leveszöldség,
- 1 közepes póréhagyma,
- 20 dkg burgonya,
- 2-3 szegfűszeg,
- 15-20 szem bors,
- 1 babérlevél,
- 2 dl tejföl,
- 2 evőkanál (rizs)liszt,
- 4 pár füstölt virsli
A lencsét előző este átválogatjuk és beáztatjuk hideg vízbe. Másnap a szalonnát apróra felkockázzuk. A hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk. A leveszöldséget és a póréhagymát vékonyra felkarikázzuk. A burgonyát apróra kockázzuk. A fokhagymát a szemes borsot és a szegfűszeget teatojásba zárjuk. A lencsét hideg vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük. A szalonnát piros pörcökre sütjük és papírtörlőre terítjük. A zsíron megfonnyasztjuk a vöröshagymát, rátesszük a leveszöldséget és a póréhagymát, néhány percig nagy lángon pirítjuk. Hozzáadjuk a lencsét és a burgonyát, babérlevelet és a teatojást annyi vízzel, hogy ellepje jócskán.Fedő alatt, lassú forralással puhára főzzük, csak a végén sózzuk (kb. 30 perc). Ha a lencse is, a zöldségfélék is megpuhultak, kiemeljük a levesből a babérlevelet és a teatojást. A tejfölben elhabarjuk a (rizs) lisztet, simára keverjük 2-3 merőkanál főzőlével, aztán a leveshez öntjük, és fedő nélkül, mérsékelt tűzön 5 percig forraljuk. A virsliket megmossuk, a forrásban levő levesbe tesszük és 3-4 percig főzzük. utána sózzuk, végül lazán hozzákeverjük a félretett szalonnapörcöt. Külön csészében további tejfölt kínálhatunk hozzá.
A hagymát és a babot a vajon megpirítom, felengedem a borral, magas lángon hagyom róla elpárologni. Rádobom az oregánót, felöntöm az alaplével és ressre főzöm. Összeforralom a para...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: KönnyűA zöldségeket alaposan megmossuk, majd megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk őket. Egy nagyobb lábasban felmelegítjük az olívaolajat, és rádobjuk a zöldségeket. Pár percig pirítju...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: KönnyűA megtisztított, lecsurgatott fácánt és 2,5 liter hideg vízben feltesszük főzni, sózzuk, majd habozzuk. Lassú forrás mellett hozzáadjuk a zöldségeket, és a jól megmosott vöröshagym...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesEgy fazékban melegítsd fel a zsírt, dinszteld meg a vöröshagymát. Amikor a hagyma megpuhult, add hozzá a fokhagymát, a gyömbért és még 1-2 percig dinszteld. Add hozzá a fűszereket,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű