1 kg hús - csirkemell, pulykamell, csirke alsó- és felsőcomb, sertéskaraj, sertéstarja, borjúcomb
15 dkg liszt
Zsemlemorzsa
3 tojás
1 dl tej
só, frissen őrölt bors
olaj a sütéshez
Kezdésnek klopfold meg kissé a húsokat, a borjút érdemes a lehető legvékonyabbra verned, hogy rendesen át tudjon sülni, azonban arra figyelj, hogy ne verd teljesen szét, maradjon azért valami a húsból, hogy érezhető legyen az íze a végeredményben, ne csak panírt egyél némi húspéppel. Ezután sózd és borsozd ízlésednek megfelelően az előkészített húst, ha van rá időd, akkor egy gerezd fokhagymával ízesített tejben áztasd be kissé, nagyon jót fog tenni az állagának és persze az ízének is. Ha ezzel megvagy, készítsd elő a panír alapanyagait, ha úgy látod, hogy valamelyikből kevesebb is elég lesz, akkor ne mérd ki az egészet a tálakba, hanem ahogy fogy, pótold, így biztosan nem lesz felesleg, ha netán mégis marad valamiből, akkor se aggódj, dolgozd össze a többiekkel, és süsd ki
A tojásokat verd fel a tejjel,a zsemlemorzsát tedd tálba. Ha minden előkészület megvolt, egy alkalmas serpenyőben tedd fel melegedni az olajat. A hússzeleteket forgasd meg először a lisztben, majd a tojásban, végül a morzsában, majd ha már elég forró az olaj - ezt tesztelheted úgy, hogy egy kis morzsát hintesz bele, ha egyből fortyog, akkor már elég forró -, tedd bele a húsokat. Pár percig süsd mindkét oldalukat, majd papírtörlővel bélelt tányérra - még jobb ha kenyérszeletekre! - szedd ki őket.
A tökéletes rántott hús mindenkinek mást és mást jelent, de azért van néhány alapvető szabály, amit érdemes betartanod
1. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk és megdinszteljük, hozzáadjuk a felkockázott húst, megszórjuk sóval és borssal, majd 5-6 percen át sütjük a forró olajban, ezt követően hozz...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA pulykamellfiléket kiklopfoljuk, sózzuk, enyhén borsozzuk, majd kicsit állni hagyjuk. Ezalatt a fügéket negyedekbe vagy nyolcadokba, az almákat kisebb kockákra vágjuk, és a borral...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA felkockázott szalonnát a zsírjára sütjük, majd egy szűrőkanállal kiszedjük és félretesszük. A visszamaradt zsíradékhoz hozzáadjuk a kacsazsírt, majd megfonnyasztjuk benne a fela...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csirkemellet felszeleteljük, besózzuk és a fűszerkeverékkel megszórjuk. Olajjal kikent tepsibe helyezzük, a vizet aláöntjük, fóliával letakarjuk és félig megsütjük. A karfiolt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű