A palacsintához:
30 dkg liszt
6 dl tej
5 tojás
10 dkg vaj
10 dkg cukor
csipet só
A gesztenyekrémhez:
25 dkg gesztenyemassza
25 dkg mascarpone (zsírszegény)
1 tk rumaroma
ízlés szerint porcukor
A csoki ganache-hoz:
50 g étcsoki
50 ml habtejszín
A gesztenyemasszát kiolvasztjuk, robotgéppel összedolgozzuk a mascarponéval, a rumaromával és ízlés szerint porcukorral. Felhasználásig hűtőbe tesszük.
A tojások fehérjét habbá verjük, félretesszük.
A sárgáját a cukorral és a vajjal habosra keverjük, majd felváltva hozzáadagoljuk a csipet sóval elkevert lisztet és a tejet. Csomómentesre dolgozzuk, végül beleforgatjuk a tojáshabot szilikonos lapáttal.
Forró serpenyőben kisütjük a palacsintákat úgy, hogy csak az egyik oldalukat sütjük meg, majd átcsúsztatjuk a tortatálra.
A palacsintákat megkenjük vékonyan a gesztenyekrémmel, így folytatjuk, míg el nem fogy a krém és a palacsintatészta. A tetejére fordítva tegyük az utolsó palit: azaz a megsült fele legyen felfelé.
A mázhoz az étcsokit mikróban felolvasztjuk, elkeverjük a tejszínnel. A palacsintatorony tetején elkenjük, és már fogyaszthatjuk is, habár néhány óra hűtés után még finomabb.:)
1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra és tegyél sütőpapírt egy tepsire. 2. Szedj rózsáira egy fél fej karfiolt, mosd meg, és tedd egy késes aprítóba. Addig morzsold, míg rizsszerű ál...
Elkészítési idő:A vargányát egy nedves ruhával tisztítsd meg! Vágd fel rusztikus- egyenletlen szeletekre, majd egy serpenyőbe önts egy kis olívát és dobj bele egy darabka vajat! Hevítsd fel és...
Elkészítési idő:A vajat hagyjuk szobahőmérsékleten puhára olvadni. Mindegyik friss fűszerből egy maréknyit összeaprítunk, a fokhagymát lereszeljük. Összekeverjük a vajjal, sózzuk, borsozzuk. 20 c...
Elkészítési idő: