menu

Családireceptkönyv.hu

Tepsiben sült csirkecomb


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


2 adag
4 db csirke alsócomb
1 közepes fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2 ek napraforgó olaj
szárnyas fűszerkeverék ízlés szerint
1 evőkanál finomliszt
2 dl csirke alaplé

Elkészítés:


A csirkecombokat jól lemossuk, és leitatjuk róla a vizet. Jól bedörzsöljük a fűszerrel. A tepsibe olajat öntünk, beletesszük a négybe vágott hagymát és a fokhagymacikkeket.
A combokat a tepsibe helyezzük, és jól megkenjük az olajjal.
A tepsibe még öntünk egy kevés vizet, majd alufóliával letakarjuk.
Jó szorosan zárjuk le az alufóliával, hogy a sütéskor keletkezett pára/gőz maradjon a fólia alatt, és jól puhítsa meg a combokat. 180-200 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Kb. 30-40 perc után eltávolítjuk a fóliát, majd visszatesszük, és kb. 10 percig hagyjuk, hogy jól piruljanak meg. Lehetőleg fordítsuk át mindkét oldalára.
Miután kivesszük a combokat, a tepsit visszatesszük a gázra, és 1 ek lisztet megpirítunk a megmaradt zsiradékon.
Felöntjük 2 dl húslevessel vagy vízzel, és egy igen finom mártás lesz belőle. Ezzel öntjük le a köretet és a csirkehúst is.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
tepsi mérete: 20x30x6 cm

Tepsiben sült csirkecomb

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Krilla
Oldalas és tarja Pataki tálban
Oldalas és tarja Pataki tálban

A fűszereket egy edénybe összekevertem. A húsokat a sütés előtti napon a Pataki tálba egymásra helyeztem, minden sort megkentem a fűszeres keverékkel. Hűtőbe tettem. Másnap ráöntö...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Veres
Betyárgombóc nokedlivel
Betyárgombóc nokedlivel

A darált húshoz keverjük a hozzávalókat, pici gombócokat formálunk belőle, és félretesszük. Elkészítjük a pörkölt alapot: a hagymát apróra vágjuk, 3 ek olajon megpároljuk, beleszó...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Bakonyi betyárgombóc Eta módra (ny)
Bakonyi betyárgombóc Eta módra (ny)

A húst összekeverjük a fűszerekkel. Ezután diónyi gombócokat formázunk a masszából. Két evőkanál olajat hevítünk, beletesszük a húsgombócokat, és óvatosan megforgatva körbepirítjuk...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar Burgonyás tésztába tekert virsli
Burgonyás tésztába tekert virsli

A burgonyát megtisztítjuk és sós vízben megfőzzük, majd összetörjük és kihűtjük. Hozzáadjuk a lisztet, sózzuk és borsozzuk, majd a vajat is hozzákeverjük és összegyúrjuk. A tésztát...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk