egy fél közepes cukkini
két közepes nagyságú paradicsom
6 db koktél paradicsom
egy nagy marék színes paprika
egy lila hagyma
két gerezd fokhagyma
két tojás
két evőkanál tejföl
egy marék reszelt sajt ( Cserpes fonottka és ementáli sajt)
fél tömlős krémsajt
egy evőkanál zsemlemorzsa
só, bors
egy evőkanál olaj
egy kisebb dió nagyságú vaj
ól megmossuk, majd felkarikázzuk a zöldségeket. A cukkinit egy picit lesózzuk és hagyjuk 10 percig állni, ezalatt a többi hozzávalót szeljük. A fokhagymát apróra vágjuk.
Kiolajazzuk a tepsit, a tepsi oldalát bekenjük vajjal és belerétegezzük a zöldségeket, alól tesszük a cukkinit, majd a fokhagymát, paprikát,paradicsomot, újból cukkinit, megszórjuk borssal. Néhány szelet koktélparadicsomot félreteszünk. (A fenti képbe kattintva látható a tepsibe rakás folyamata)
A zöldségre tesszük a következő öntetet: két tojást habosra verünk, hozzáadjuk a tejfölt, a sajtokat, valamint a zsemlemorzsát. Ízesítjük sóval, kis borssal. Majd nyakon öntjük a zöldségeket, a tetejére teszünk néhány szelet paradicsomot és forró sütőbe toljuk és készre sütjük . ( Nálam 180 fokos légkeveréses sütőben 30 percig sült.)
Tipp:
Kombinálható gombával is. Bármilyen sajtot fel lehet használni.
Ha energiaszegényebb változatot szeretnénk akkor használjunk Anikó sajtot, vagy köményes sajtot, illetve mozzarellát.
A csülköt és a babot előző este beáztatom. Másnap egy jó nagy fazékba felteszem főni a csülköt, teatojásba belepakolom a fokhagymát a babérlevelet, a zöldség zöldjét és és a borso...
Elkészítési idő: 3 óra Nehézség: Könnyű
A rizst a megszokott módon feltesszük főni, majd hozzáadjuk a borsót is és fűszerezzük. Amíg megfő, a kukoricát lecsöpögtetjük és az olajbogyót is felvagdossuk. Megfőzzük a virslik...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymat aprora vagom, a krumplit kockakra A hagymat uvegesre parolom, hozzateszem a krumplit, es nehanyszor megkeverem Keves vizet ontok hozza, es beleteszem a fuszereket : so,...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű