1 csomag réteslap (bolti),
cukor,
víz.
Hozzávalók a krémhez:
500 ml tej,
vanília aroma tetszés szerint,
3 tojás sárgája,
125 g cukor,
10 g keményítő,
50 g liszt,
100 g vaj.
Tegyük a réteslapokat egy sütőpapírral bélelt tepsibe, majd egy kevés vízzel kenjük meg és szórjuk meg cukorral, ezután pedig takarjuk le sütőpapírral és tegyünk rá egy tepsit. Nyomjuk meg egy kicsit a réteslap tetejére helyezett tepsit, így nem fog megnőni a réteslap sütés közben. Süssük 15 percig előmelegített sütőben 200 fokon. Vegyük ki a tepsit, húzzuk le a sütőpapírt a tésztáról, majd fordítsuk meg a tésztát. Szórjuk meg cukorral, fedjük be a sütőpapírral és tegyük rá a tepsit, 10 percre tegyük még vissza a sütőbe.
Készítsük el a krémet: tegyünk fel főni 350 ml tejet, közben a tojás sárgáját keverjük ki egy habverőt használva a cukorral és a vaníliával, majd lassan öntsük hozzá a megmaradt (150 ml) szoba hőmérsékletű tejet és keverjük össze. Öntsük ezt a keveréket a felfőtt tejhez és addig kavarjuk, ameddig sűrű krémet kapunk.
Vágjuk el a megsült réteslapot 3 egyforma darabra. Az egyik lapot hagyjuk egyben, a másik kettő lapot vágjuk 5 egyforma szeletre, így nem lesz nehéz a sütemény szeletelése. Az alsó lapot kenjük meg a krém felével, fedjük be 5 felszeletelt lappal, a maradék krémet kenjük rá és tegyük a tetejére a megmaradt 5 tésztaszeletet. A torta tetejét kenjük meg a megmaradt krémmel, vagy vonjuk be olvasztott fehér-, vagy étcsokoládéval. Díszíthetjük porcukorból és kevés vízből készített cukormázzal, amire csorgathatunk egy kevés olvasztott csokoládét, vagy kakaóporból és kevés vízből készített glazúrt.
Tegyük a tortát egy éjszakára a hűtőbe, majd másnap szeleteljük.
Egy edénybe tölts 3 dl vizet , sót , cukrot és forrald fel. Add hozzá a zsírt , ha teljesen felolvadt szórd bele a lisztet. Szüntelenül kevergetve addig főzd míg sima lesz, és az e...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes
A sütőt 170 fokra előmelegítjük alsó-felső sütéssel. A tortaforma alját sütőpapírral béleljük. Az oldalát vajjal kikenjük és liszttel megszórjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A pudingporból, a tejből, a cukorból a szokásos módon pudingot főzünk jó sűrűre, és hagyjuk legalább langyosra kihűlni, majd kisebb adagokban hozzáadjuk a tejfölt, és habverővel ke...
Elkészítési idő: 1óra Nehézség: Könnyű