3 db csirkemellfilé
2 dl tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
só
1 teáskanál ételízesítő
őrölt színes bors
szerecsendió (el is hagyható)
1/2 csomag ukoricapehely
2-3 evőkanál olívaolaj
A csirkemellet ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, szerecsendióval, és tegyük félre.
A tejfölt keverjük össze az összepréselt fokhagymával, majd forgassuk bele a befűszerezett csirkemellet úgy, hogy a tejföl mindenhol vastagon bevonja. Ezután fedjük le a tálat, majd tegyük be a hűtőbe pár órára (vagy egész éjszakára) hogy az ízek jól átjárják a húst.
A kukoricapelyhet öntsük egy tálcára, majd tenyérrel nyomkodjuk meg, hogy kissé összetörjön, de azért ne legyen nagyon morzsalékos.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük meg az olívaolaj felével.
Vegyük ki a hűtőből a bepácolt csirkemellet, majd egyesével emeljük ki a tejfölből, tegyük rá a kukoricapehelyre, és alaposan szórjuk meg, hogy mindenhol befedje a tejfölt.
Ezután helyezzük a tepsire egymástól kicsit távolabb, és a maradék olívaolajjal spricceljük le, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy a kukoricapehely magába szívja az olajat, és sütés közben ne száradjon ki. (érdemes kicsit állni hagyni, mert különben sütés után túl kemény lesz a kukoricapehely)
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem, így a hús nem száradt ki, jó szaftos maradt)
Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet. Én sütőben sült fűszeres krumplit készítettem, de jól illik hozzá a hasábburgonya, a rizs, krumplipüré.....
Tálaláskor helyezzük tányérra a csirkemellet, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.
A húst több szeletre osztjuk és kiklopfoljuk. Átkenjük fűszerekkel, majd a gombát leszűrjük és elosztjuk a hússzeletek közepén. Szorosan feltekerjük mindegyiket, majd egy kevés vaj...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
hozzáadjuk a pirospaprikát, majd a húsokat. Pár percig pirítjuk a húsokat, majd öntünk alá egy kevés vizet és fűszerezzük. A vizet folyamatosan pótoljuk, de vigyázzunk, hogy sűrű s...
Elkészítési idő: 1 ora Nehézség: Könnyű
A hagymákat tisztítsuk meg, vágjuk apróra. Öntsünk olajat egy edénybe, és hevítsük fel, majd dobjuk rá az apróra vágott hagymát. Állandó kevergetés mellett pároljuk a hagymát üvege...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű