15 dkg teljes kiőrlésű liszt
10 dkg kukoricaliszt
2 dl langyos víz
só, ízlés szerint
A hozzávalókat alaposan összedolgoztam, a vizet szép lassan adagolva öntöttem a lisztkeverékhez. Mikor a tészta egybeállt, annyi darabra vágtam, amennyit tortilla-t szerettem volna, majd egyesével gombócokká formáztam.
Ezután a tésztákat nagyon vékonyra nyújtottam, ügyelve arra, hogy ne igazán legyen nagyobb, mint a serpenyő, mert akkor ki fog lógni a széle.Felforrósítottam a száraz serpenyőt és lepények mindkét oldalát 2-2 percig sütöttem.
Mikor, még forró volt, gyorsan félbehajtottam, mert tudtam, ha hagyom kihűlni, akkor ketté fog törni ennél a műveletnél.
Innentől kezdve már csak a belevalók következtek, a tejfölt elkevertem egy gerezd fokhagymával, ezzel megkentem a lepényeket. Erre halmoztam a fekete erdei sonkát, reszelt sajtot és egy kis rukkolát.
Bármivel tölthető.
A spárgát megfőzzük és lecsurgatjuk, majd vajjal kikent tűzálló tálban szétterítjük. A vajban aranysárgára pirítunk annyi morzsát, amennyit felvesz, megsózzuk, és egyenletesen elo...
Elkészítési idő: 60 Nehézség: Könnyű
A nyers krumplit lereszelem és a többi hozzávalóval elkeverem. Kanállal forró olajba szaggatom és megsütöm.
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
gombát folyóvízben mossuk meg, szeleteljük fel. A hagymát aprítsuk fel, és 0,5 dl olajon dinszteljük üvegesre. Utána tegyük hozzá a gombát, majd keverjük bele a sót,és a fűszerp...
Elkészítési idő: 1 Nehézség: Könnyű