menu

Családireceptkönyv.hu

Hegedűs Anna kalácsa


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:



Recept: Este készítettem 10 dkg madre kovászból 10 dkg bl 55 lisztből és 10 dkg vízből előtésztát. Ebből ma reggel kivettem 20 dkg-ot, adtam hozzá 25 dkg tönköly fehérlisztet és 25 dkg Bl 55 lisztet, egy egész tojást, és egynek csak a sárgáját, 3 evőkanál cukrot, fél tk sót, és függően a tojások méretéttől 2-2,5 dl habtejszínt. (ez most 2,2 dl volt).Megdagasztottam. Kb. 20 perc pihenés után újradagasztottam, újabb 20 perc után elkezdtem hajtogatni, összesen 3x. Itt nem is az időt figyeltem, inkább a tésztát, hogy engedi-e már a hajtogatást. Ha úgy éreztem, hogy nem, akkor vártam pár percet. Az utolsó hajtogatás után jó fél órát pihent a tészta, majd 6 engyenlő részre osztottam, óvatosan gombócokat formázva pihentettem egy negyed órát. Utána a gombócokat megsodorva, 6-os fonással megfontam. Letakarva pihent,kb két órát. Kb a kelési időszak háromnegyedénél lekentem felvert tojással, majd ezt, miután megszárad rajta a tojás, közvetlenül a sütőbe rakás előtt megismételtem. 180 fokos sütőbe toltam, és megsütöttem. A konyhában túl meleg volt, 25 fok is talán. Sok volt. 20-22 fok szerintem bővel elég egy ilyen
zsíros tésztának.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Hideg levesek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Veres
Hideg, joghurtos, fokhagymás uborkaleves
Hideg, joghurtos, fokhagymás uborkaleves

Reszeld le az uborkát, sózd meg, és hagyd állni legalább 10 percig. Pihentetés után nyomkodd ki a levét. Egy tálban keverd össze a joghurtot a borssal, a préselt fokhagymával, majd...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Alakoros kenyér
Alakoros kenyér

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Ki kellene törölni
Ki kellene törölni

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar CSIRKEMELL  SAJTMÁRTÁSBAN®
CSIRKEMELL SAJTMÁRTÁSBAN®

ELKÉSZÍTÉS A csirkemelleket kifilézzük és felszeleteljük, enyhén besózzuk. A kolozsvári szalonnát vékony szeletekre vágjuk majd egy serpenyőben zsírjára sütjük. A felfogo...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk