60 dkg csirkemellfilé
1 nagy, vagy két közepes alma
2 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál mustár (válasszuk a kedvenc mustárunkat, ha ez erősebb, akkor nyilván kevesebbet tegyünk az ételbe)
1 evőkanál citromlé
2-3 evőkanál olívaolaj
só ízlés szerint, kevés frissen őrölt feketebors, 1 teáskanál gyömbérpor
1 evőkanál méz (opcionális, ha esetleg nem elég édes az almánk, vagy túl erős a mustár, ezzel ellensúlyozhatjuk egy kicsit)
Előkészületek:
A csirkét tisztítsuk meg, vágjuk fel falatnyi darabokra. Az almát hámozzuk meg, magházát távolítsuk el, majd reszeljük le. Keverjük össze a citromlével, így nem barnul be. :)
Elkészítés:
Egy wokban, vagy magasabb falú serpenyőben kezdjük el melegíteni az olajat. Amikor már forró, dobjuk rá a csirkét, ezt fehéredésig pirítjuk. Amikor ez megtörtént, fűszerezzük, hozzáadjuk az almát, összezúzott fokhagymát és a mustárt, felöntjük kevés vízzel (alig lepje el a csirkét). Alacsony lángon, gyakori kevergetés mellett 15 perc alatt készre főzzük. A köret mellé lehet akár rizs, akár tészta, lényeg, hogy legyen, mi magába szívja a szaftot. :) Jó étvágyat!
Bármilyen hússal elkészíthető, az eredeti recept például sertéscombbal van. Kísérletezzünk bátran! :)
A csirkét felszeleteljük és kevés olajon 2-3 percig pirítjuk, majd egy tányérra tesszük. A zúzott fokhagymát megpirítjuk az olajban, hozzáadjuk a lisztet és folyamatosan kevergetjü...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A csirkemellet összekockázzuk, egy magasabb falú tálba rakjuk és hozzáadjuk a kívánt fűszereket. Sót és borsot mindenképpen érdemes beletenni, de ízlés szerint paprikával, zöld fűs...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
nagyobb cukinit félbe és hámozni, kozepét kikaparod. Csibemellet+tojás+zoldfuszerek osszemixerelem és palacsintasutoben megpárolom paradicsommal (vagy lehet paradicsomszosszal) tep...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű