Hozzávalók
4-5 db lila hagyma
3-4 ek méz
3 ek cukor
só
kakukkfű
színesbors
édes vörösbor
4 ek olívaolaj
Elkészítése
A hagymát megpucolni, majd félbevágni és vékonyan felszeletelni. Egy serpenyőbe elkezdeni felmelegíteni a mézet, majd amikor már jó folyós, hozzáadni a cukrot és együtt karamellizálni, még szép aranybarna színt kap.Ezután hozzáönteni az olívaolajat, jól összekeverni és rátenni a szeletelt hagymát. Megszórni egy csipet sóval és elkezdeni párolni. Amint kezd a hagyma kicsit összeesni, megszórni egy kevés őrölt színesborssal, és egy kevés kakukkfűvel. (a borstól finom ízt kap, de nem lesz erős) Végül felönteni annyi vörösborral, hogy éppen csak ellepje. Lefedve tovább párolni. Közben többször megkeverni, és ha szükséges még bort önteni hozzá. Végül addig párolni, még a hagyma teljesen megpuhul, és a levét egészen elfőtte. Krémes puha állagú lesz.Sültek mellé kitűnő
-az almapaprikákat megmossuk,lecsepegtetjük -a szárukból annyit levágunk,hogy csak 1 cm maradjon majd üvegekbe rakjuk -ecetet forralunk két és félszer annyi vizzel mint az ecet,...
Elkészítési idő: 45Minden üveg aljába teszel mustármagot, szemes fekete borsot, kaprot, egy babérlevelet, egy cíkk fokhagymát, egy szelet karikára vágott hagymát. Berakod a meg mosott uborkát és az o...
Elkészítési idő:A barackokat kimagozzuk megmossuk,húsdarálón ledaráljuk .Majd hozzákeverjük a zselésítőszert,és a cukrot felrakjuk főni.Ha felfőtt egy kevés ideig még főzzük ha van rajta hab azt...
Elkészítési idő:1. A zöldségeket megmosom, és tisztítom, darabolom tetszőlegesre 2. A zöldségeket mély keverőtálba teszem és megszórom kilónként 1 csapott evőkanál sóval. 3. Kicsit állni hagyom...
Elkészítési idő: 1 óra